Novák Katalin is ott lesz.
Teherautókkal hordták oda illegálisan a hulladékot.
A 35 éves csatár 86-szor lépett pályára a magyar válogatottban úgy, hogy sosem játszott az NB I-ben.
A most zajló beruházások miatt több dolgon változtatnak, ez is ennek a része.
Hiába szurkolt a helyszínen Orbán és Csányi.
Michael Jackson: Smooth Criminal.
Karácsony Gergely azt mondta: tervezik, hogy a nyáron nemcsak hétvégékre, hanem hosszabb időre is birtokba vehetik majd a gyalogosok és a kerékpárosok a rakpartot, de erről még zajlanak az egyeztetések.
Csányi Sándor mellett nézi az Eb-selejtezőt.
Hogy ennek az üzenetnek mi értelme van hatalmi szempontból, az nem világos.
!יאללה פרנצווארוס
Ezek hírek? Hát, ha valakit érdekel, hogy mit csinál Boris Johnson, Ókovács Szilveszter kibe szállt bele, vagy hogy miről mesélt Csonka Pici, akkor igen.
Az amerikai nagykövet azt mondta, előre tudja, mik lesznek a szalagcímek, amiket Rogán Antal csapata diktál „a holnapi újságoknak”. Rogán Antalék kitalálták a méltó választ.
Egyikük sem hallgatta meg a 68 éves művészt.
További lépéseket fontolgatnak olyanok nagyobb elszámoltathatósága céljából, akik „felelősek a demokratikus folyamat aláásásáért – vagy cinkosok abban –, megsértik az emberi jogokat, köztük a LMBT-közösséghez tartozókét, vagy korrupciós cselekményeket követnek el”.
Az ellenzék viszont Maruzsa Zoltán államtitkár elszólalását emlegette. A Parlamentben a státusztörvényről vitáztak a szinte üres üléstermében.