A nála talált iratok alapján egy 1917-ben született felső-ausztriai férfiről van szó.
Széchenyi leszármazottját tavaly még üdvözölte a fideszes média, de a kutató az ösztöndíjprogram után most a Guardianben arról írt, hogy az MCC-ben az orbánizmust terjesztik.
170 új munkahelyen gyártanának járműelektronikai készülékeket.
71 százalékuk újabb gazdasági szankciókat szorgalmazna Oroszországgal szemben, 57 százalékuk pedig úgy véli, az EU-nak támogatnia kell a katonai felszerelések beszerzését, szállítását és az ukránok kiképzését.
Szeptember 15-től a korábbi 128 euróról 365 euróra emelik a büntetést.
Szijjártó bejelentette, hogy a legnagyobb hazai építőipari vállalatokból álló konzorcium is részt vehet Hegyi-Karabah újjáépítésében.
Részt vesz az Egy Övezet Egy Út program konferenciáján, amire Putyint is meghívták.
Egyiptom és Szudán egzisztenciális fenyegetésnek tekinti a gátat, mert a vízszükségletük szinte teljes egészét a Nílusból fedezik.
Jon Finer, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója azt mondta, egyre több vietnami ellenzi a Hanoi és Moszkva közötti kapcsolatokat, az USA és szövetségesei pedig „segíthetnének Vietnamnak a szövetségi rendszere kiszélesítésében”.
Ha ez így lenne, már túl lennénk az Orbán-rendszer felén.
A 7-es erősségű földrengésnek már több mint 2000 halálos áldozata van.
A UFC 293 főmeccsén Sean Strickland okozott óriási meglepetést.
A kínai miniszterelnök szerint Kína gazdasági fejlődése lehetőségeket, nem pedig veszélyt hordoz magában a világnak, és felszólította az EU-t, hogy tartsa nyitva a piacait, és teremtsen átlátható, tisztességes piaci feltételeket az Európába befektetni kívánó kínai cégeknek.
Semmi sem olyan sikeres, mint a siker: a propagandaminiszter volt felesége és Sarka Kata megint ki tudott venni 1,1 milliárd forintot a bulvárkiadójukból.
Bukta László zászlós tíz éve bukkant rá egy antikváriumi könyvben Bodnár Gyula őrvezető 1943-ban írt, Kassán feladott levelére.