A rendező szerint a jelenlegi rendszer a magyar emberek akaratából nem változtatható meg, ezt pedig úgy hívják, hogy tragédia, ehhez képest olyan mindegy, hogy mi történik a színházban vagy a filmvásznon.
A Smer-SD a leadott szavazatok 22,94 százalékával nyerte meg a választást.
Miután Grant Shapps azt mondta, fontolóra veszi az ukrán fegyveres erők kiképzőhelyeinek az ukrán határokhoz közel vagy akár Ukrajnába való áthelyezését.
Nyugodt, túlnyomóan napos idő várható.
A leszállópályákat építő Skysports vezérigazgatója szerint három év múlva a tömegközlekedés részévé tudnának válni a repülő taxik, amik károsanyag-kibocsátás nélkül működnének.
Reggel keletkezett tűz egy murciai szórakozóhelyen, a tűzoltóknak végül 8 körül sikerült bejutniuk.
Spohn Márton, a szervezet alelnöke azt mondta, az európai vasúttársaságok viszonyrendszerét meghatározó uniós irányelv meghatározza, mennyi idővel korábban kellene egyeztetni egy olyan pályafelújítás előtt, mint a mostani.
A lap úgy tudja, Navracsics nagyobb szerepet kaphat.
Az iskolában tanulta az újraélesztést.
A férfit újra kellett éleszteni.
Újabb 270 milliót adott a karcagi sztyeppemúzeumra Varga Mihály.
„Szeretnénk üzenni a döntéshozóknak, hogy vegyék figyelembe azt, hogy a motoros társadalomnak 210 ezer tagja van az országban, ami jelentős tömeg” – mondta a szervező.
A párbeszédes Jávor Benedek szerint egy kert végi sufni felhúzásához hasonló átláthatósággal és komolysággal menedzselik a paksi bővítést, amiről most már elemi információkat sem árulnak el.
Aztán elküldtek egy videót az áldozatok szüleinek arról, amint épp zsákkal a fejükön vezetik el a fiúkat.
Kertészkedés közben támadhatta meg a szarvasmarhák és juhok halálos betegségét terjesztő baktérium.