A netes sztár Tombili augusztusban halt meg, kedden szobrot kap.
Kovács Gergő elnök megerősítette ezt egy interjúban.
Ugandával, Szaúd-Arábiával és Törökországgal kerültünk egy ligába, 2015-ben egymillió dollárért lobbizott az Orbán-kormányért Connie Mack.
A nyugdíjasok újabb megszorítások ellen tiltakoztak, majd megpróbáltak felborítani egy rendőrségi buszt.
Todd Orr videóját 31 millióan látták, még Mark Zuckerberg is lájkolta. Itt tart a világ.
Eddig százezer embert rúgtak ki és 32 ezer embert tartóztattak le a puccskísérlet után.
Fájóan hiányzott ez az összeg a kampány finiséből.
A miniszterelnököt fenyegető üzenet volt a lábára erősítve.
Pedig hát előtte sem voltak túl jók.
Az is kiderült, hogy Rogán és felesége a Forgách Kastély elnöki lakosztályában szállt meg szombaton Mándokon.
Itt jöhetne a komoly esély, hogy a magyar válogatott kijusson egy vébére is.
Erről beszélt a PM társelnöke, Szabó Tímea. Közben a DK és az MSZP is közeledhet egymáshoz.
Öt perc alatt készült el, ezért a bizottság is sejthette, hogy alkotója hogy szavaz.
A VIII. kerületben nem volt elég az országos kampány, Kocsis rendesen rátett még egy lapáttal. Meg is lett az eredménye: fantasztikus 28,23 százalékos részvétel!
Ez lett kitalálva a New York Times cikkére válaszul, kérdés, mennyire fogják értékelni ezt a választók.