A gyártó szerint apró hibáról van szó, és a hangfájlok a telefonon maradtak, nem továbbították azokat sehova.
Irán szerint ez gyerekes vádaskodás.
A döntést nagy felháborodás kísérte. Dimitris Koufodinas tizenegy ember, köztük a CIA-iroda vezetőjének meggyilkolása miatt van börtönben.
A Jog és Igazságosság vezetője szerint ez becsületbeli ügy.
Hamberger Ádám elmondta azt is, hogy ugyan együttműködnek a hatóságokkal, de ez nem azt jelenti, hogy segítenek megnevezni, ki vett részt a tömegverekedésben.
Túl egy szívműtéten és több jogerős ítéleten, 81 évesen újra a volt miniszterelnök mozgatja a szálakat Olaszországban.
A kínai gigantikus online leértékelés kétszer akkorát szólt, mint a két legnagyobb hasonló amerikai esemény együtt.
Antifasiszta ellentüntetők is utcára mentek a lengyel függetlenség napján, de ők jóval kevesebben voltak.
Itt tart most a világpolitika.
Veszélyes időket élünk.
Az esőerdőkben élő hangyák testét megszálló gombafajt évek óta ámulva figyelik a kutatók. Most kiderült, hogy a fertőzés nem az agyra támad, hanem az a hangya izmait építi be saját testébe.
Ismét itt a buliajánlónk.
Jön a BuSH, három napra Budapestre látogat a régió rakás zenekara. Egy válogatás segít most felkészülni, hogy mire számíthatsz a 33 koncerten.
A fiatal férfi épp elhagyta volna az országot, amikor letartóztatták.
Aaron Hernandez az NFL fiatal sztárja volt, míg 2013-ban meg nem gyilkolta egy barátját, majd a börtönben felakasztotta magát. Most bemutatták az agysérülését, ami magyarázhatja a tetteit.