A miniszterelnök egy vidéki alákérdezős interjúban vitte tovább a fenyegető narratívát.
Szerinte ma már nem fordulhatna elő olyan, mint ami a Cambridge Analytica esetében történt.
Ez sok szempontból rémisztő hír.
A volt francia elnököt 25 órán át hallgatták ki, rendőri felügyelet alatt marad.
Ez az a párt, aminek az indulását még az NVB is meg akarta akadályozni, mert a listavezető ellen jelenleg is büntetőeljárás folyik, de a Kúria közbelépett.
Fónagy János államtitkár annyira durván járja ugyanazokat a köröket, hogy bármelyik pillanatban létrejöhet a helyén egy fekete lyuk.
Többen is jelezték, hogy úgy kaptak emailt, hogy soha nem adták meg a Fidesznek az adataikat.
Az ELTE Etológia Tanszék és az MTA kutatói vizsgálták meg, hogy mekkora különbség van abban, ahogy kutyák a jutalmakra reagálnak.
Ez simán jogsértő lehet.
Korábban ellenzéki képviselők három alkalommal próbálták napirendre vetetni a törvényjavaslatot, mindig sikertelenül.
A miniszter szerint prémiumkategóriás létesítmény épül, de kastélynak azért nem szívesen nevezné.
Pedig év végén 50 milliárddal konszolidálta a kormány az egészségügyi ellátókat.
És addig nem is térnek vissza, amíg a Facebook adatkezelése körül felmerült problémák meg nem oldódnak.
Nagy többséggel fogadtak el határozatot erről. A fideszes Schöpflin György szerint a szakbizottságának szövege egy kitalált Magyarországról szól.
A brit külügyminiszter egyetértett azzal az ellenzéki véleménnyel, hogy Hitler ugyanúgy az országimázs javítására használta a sporteseményt, mint ahogy most Putyin tervezi.