Szijjártó különbségtétele, Orbán interjúja, Krasznahorkai új regénye: itt a 444 napindító hírlevele.
Megtelt az Oltalom központja előtti utca, a tüntetésen Karácsony Gergely is felszólalt.
Azaz itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.
Időközi Józsefvárosban, női szörnyetegek és kortárs ékszerek: itt a 444 napindító hírlevele.
Hogyan írja felül az alkotás iránti vágy a berögzült társadalmi elvárásokat? Milyen árat kellett megfizetnie annak, aki fiatal nőként úgy döntött, hogy csak azért is művész lesz a századelő Budapestjén? Hét rendkívüli nő történetén keresztül keresi ezekre a kérdésre a választ Koniorczyk Borbála nemrég megjelent könyvében, a Női szörnyetegekben.
Azaz itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.
William Blake a brit képzőművészet és irodalom egyik legnagyobb alakja, de zsenialitását csak halála után ismerték fel. A profetikus, látnoki életműről most a Szépművészeti Múzeumban látható átfogó kiállítás.
A Békemeneten a zenész arról beszélt, hogy „a lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?", ami miatt az egyik önkormányzati képviselő kezdeményezi Nagy Feró díszpolgári címének visszavonását.
Katherina Reiche utána úgy fogalmazott, hogy ami számára megrázó élmény volt, az az ukrán mindennapok része. A legutóbbi orosz légicsapásokban legkevesebb két ember halt meg.
Egy föld alatti páncélterembe kerültek át a legértékesebb kincsek.
A dreampop-zenekar kilenc év után jött ki újra magyar nyelvű lemezzel.
A korábban terrorizmusért elítélt Budaházyról és a Fidesz frakcióvezetőjéről Budaházy Edda osztott meg közös képet.
Budapest egyik legértékesebb ingatlana 50,8 milliárd forintért lett Mohamed Alabbar emirátusi ingatlanfejlesztő tulajdona.
Azaz itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.
Gustavo Petrót és családtagjait is szankcionálták, mert Trump kormánya szerint segítik a drogkereskedelmet.