Azaz itt a 444 napindító hírlevele.
Megrázta Nagy-Britanniát a 18 éves Henry Nowak meggyilkolása. A szélsőjobb fehérellenes elfogultsággal vádolja a rendőrséget, míg a kormány szerint csak megpróbálják saját céljaikra felhasználni a tragikus történetet.
Májusban jelent meg Urfi Péter első könyve, a Sansz, amely egyszerre idézi fel a covid időszakának sokszor már elfeledett történéseit és szól arról, hogy mit is jelent mindaz, amikor az embernél váratlanul agydaganatot diagnosztizálnak. A könyv bemutatóján a szerzővel beszélgettünk.
Évek óta ismert probléma, hogy a kínai gazdaság túltermelése hogyan gyengítheti tovább az európai ipart, de az érdemi fellépés eddig elmaradt. Most már a németek sem várnának tovább a válasszal, amire szinte biztosan érkezhet kínai retorzió is.
Egyelőre csak égeti a pénzt a SpaceX, ami mára sokkal több, mint egy űrvállalat. A tőzsdére vitellel mégis 1,75 billió dolláros értékelést céloztak meg, amivel rögtön a Wall Street hetedik legértékesebb cége lehetnének.
Azaz itt a 444 napindító hírlevele.
És lement az első összecsapás az új kormány és az új ellenzék között. Itt a 444 napindító hírlevele.
25 év után teljesen átszabja a keresési funkcióját a világ egyik legnagyobb techcége, mindent az AI-ra tesznek fel. Ez egy újabb szög a régi internet koporsójába, miközben a Google célja az lehet, hogy a jövőben egyáltalán ne hagyjuk el a cég felületeit.
Azaz itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.
Világmegfejtések Prágából, félmilliárd forintok valahonnan, irodalom a múltból: itt a 444 napindító hírlevele.
És miért annyira szórakoztató a mai napig A Pendragon legenda? Közel száz évvel ezelőtt Szerb Antal pár év leforgása alatt írta meg két nagyszerű regényét, a Nem rossz könyvek élő eseményén Prieger Zsolttal beszélgettünk sikerük titkáról, meg persze Szerb személyéről és pályájáról.
Pápai Gergő élő elektronikával kísért lassúfilmjén a Flórián téri panelek, a római kori romok és a városrész életét ellehetetlenítő autós infrastruktúra gabalyodik teljesen egymásba.
Azaz itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.
Azaz itt a 444 napindító hírlevele.
Az új kormány számára a gazdasági növekedés újraindítása reális cél lehet, ahogy akár az euró bevezetése és az EU-s pénzek hazahozása is. A legnagyobb kihívás a költségvetési hiány lefaragása lesz, ami a NER végére rekordközeli szintekre jutott. Interjú Darvas Zsolttal, a brüsszeli Bruegel Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatójával.