Pár esetről tudni eddig, amikor a koronavírus-vakcina allergiás reakciókat váltott ki.
18 fejlett ország 50 évnyi adatai mutatták meg, hogy szó sincs arról, hogy az előnyök valahogy továbbszivárognának a társadalom egészére.
A távozó elnök nem csak külügyminiszterének mondott azonnal ellent, de igyekezett kisebbnek beállítani a támadás jelentőségét is.
A vírus új verziója sokkal gyorsabban terjed, de egyelőre nem tűnik halálosabbnak.
Lesz vizesárok is, a miskolci turizmus fellendülését várják ettől.
Mert Hollandiában találtak valakit, aki a koronavírusnak a szigetországban terjedő új törzsével fertőződött meg.
Könyvek az emlékezésről és regény a fákról. Idei megjelenésekből segítünk választani.
Inspirálódások és továbbgondolások, Mechanikus Narancs és Beatles: Prieger Zsolt válogatása az évfordulóra.
Legalábbis egy kiszivárgott nyilatkozattervezet szerint, amit este fogadhatnak el a Néppárt ülésén.
Történelmi jelentőségű lehet a halottkémi jelentés, ami 2013-ban meghalt Ella Kissi-Debrah halálának ügyében született meg szerdán.
Bővítette a kormány azok körét, akik a járvány miatt országszerte ingyen használhatják a tömegközlekedést.
Ehhez csak egy előzetes regisztrációra lesz szükség.
A kormány jelenlegi tervei szerint. Január első hetében még digitális oktatás lesz.
A milliárdos vállalkozót kedd este vették őrizetbe.
Átszervezik a helyi buszjáratokat, napi öt körjárat közlekedik majd a városban.