Horváth Bence

Hat hónapja tartóztatták le, még mindig Schadl György a végrehajtói kar elnöke

Nem megy gyorsan a tisztújítás.

Horváth Bence
bűnügy

Az Ukrajnából érkező menekülteknek segítő civilek több mint fele azért is segített, hogy így ítélje el Putyin háborús agresszióját

Az ELTE PPK kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy miért segítünk a menekülteknek.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Az USA enyhít néhány Kubával szemben Trump által bevezetett szankción

Azért akkora nyitásról nincs szó, mint amit Obama annak idején bejelentett, és amitől Trump visszatáncolt.

Horváth Bence
külföld

Letolt nadrággal, autója mellett a földön heverve találtak rá az amerikai kisváros rendőrfőnökére

A kiérkező rendőrök még gúnyolódtak is a rettentően berúgott férfin, amíg le nem esett nekik, hogy ki fekszik ott.

Horváth Bence
külföld

Washington Post: Amerika orbánizálódása

A világ egyik legismertebb lapja háromrészes sorozatban mutatja be, hogy a magyar miniszterelnök miért jelenthet inspirációt az amerikai konzervatívok számára.

Horváth Bence
POLITIKA

Gyakorlatilag az egész világ ellenünk van, hangzott el a szokottnál jóval pesszimistább elemzés az orosz köztévében

Az egykori tisztből lett védelmi elemző szerint érdemes tisztában lenniük azzal, hogy a helyzet csak rosszabb lesz Ukrajnában az orosz hadsereg számára.

Horváth Bence
külföld

Az FBI nem javasolja észak-koreai informatikusok felvételét

Több ezer észak-koreai IT-szakember jelentkezhet nyugati cégeknél távmunkákra, de az amerikaiak szerint mögöttes céljaik vannak ezzel.

Horváth Bence
külföld

Hiába a megállapodás, Musk szeretné lenyomni a Twitter vételárát

De még valószínűbb, hogy az egész üzlet mögül kihátrálna. Ugyanakkor nem biztos, hogy könnyű dolga lesz.

Horváth Bence
TECH

Egyetlen napra elegendő benzintartalékja maradt Srí Lankának

A szigetország évszázados gazdasági válsággal küzd, és nem látni még a végét.

Horváth Bence
külföld

A túszejtő mentalitás

És még fideszes belharc Csepelen, háborús fejlemények és oligarchakeringő a 444 napindító hírlevelében.

Horváth Bence
reggel 4

30-30 millió forintos végkielégítéssel távozik a kormányból Süli János és Mager Andrea

Megéri a kormányból kieső miniszternek menni.

Horváth Bence
POLITIKA

A PDSZ-nél megdöbbentek azon, hogy tényleg a belügy alá kerül az oktatás

Nem tudnak olyan országról, ahol így működne a közoktatás.

Horváth Bence
oktatás

Törökország kész vétózni a finnek és a svédek csatlakozását a NATO-hoz

Erdogan szerint a két ország terrorszervezetek keltetőjeként működik.

Horváth Bence
külföld

Több száz ukrán katonát menekítettek ki az Azovsztal gyárból

A sérült katonákat orosz ellenőrzésű településekre szállították. Zelenszkij hősnek nevezte az acélgyár védőit, akiket elfogott orosz katonákra akarnak kicserélni Moszkvával.

Horváth Bence
külföld

Nyugdíjba a NER-ből

Valamint batáta és mezőőrség, kriptofalka és ünneplőbe bújt fideszes elit a 444 napindító hírlevelében.

Horváth Bence
reggel 4