A gyanú szerint a két ember hosszú ideje működött együtt az orosz katonai hírszerzéssel.
Egy most kiszivárgott levélből derült ki, hogy amikor épp nagyon szigorú karanténszabályok voltak érvényben Angliában, 100 embert invitáltak meg a Downing Streetre egy közös italozásra.
Tokajev elnök szerint a „békefenntartók” küldetése sikerrel zárult, mehetnek haza az oroszok.
Remete József sümegi fideszes képviselőt és két társát egy 2020-as vásárlás után ítélte most el a bíróság.
A 2009-ben átadott épület folyamatosan süllyed és dől, a nagyon gazdag lakók már beperelték a kivitelezőket és a tervezőket.
A járvány kezdete óta ez a legmagasabb napi esetszám, amit egy országban regisztráltak.
A miniszter egy gyakorlatilag teljesen kész, 500 millió forintos kiállítást adott oda a házi intézetének számító Magyarságkutató Intézetnek.
A fedélzeti kamera rögzítette, hogy hiába kért kollégájuk erősítést, ők inkább egy Snorlax nyomába eredtek.
Meg alig burkolt fideszbérencezés, riport az aláírásgyűjtésről és újabb fordulat Djokovic történetében. Itt a napindító hírlevelünk.
Már a szerb és az ausztrál miniszterelnök is egyeztetett a teniszező ügyében, miközben az ausztrál határőrség új vizsgálatot indított.
Orvosai szerint már semmilyen terápia nem segített volna rajta, ezért engedélyezték a beavatkozást az Egyesült Államokban.
Az olasz politikust hetek óta súlyos betegséggel kezelték.
Az előző hónaphoz viszonyítva 0,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben decemberben.
A járvány és ellenséges erők miatt.
A szobor egy régészeti lelőhely közelében, egy több mint ezeréves váza alapján készült, de ez sem győzte meg az óriáspénisz kritikusait.