A Microsoft történetének egyik legjobb befektetése lehetett, amikor beszálltak a ChatGPT-t fejlesztő cégbe. Új erőre kaphat a Bing, teljesen átalakulhat az, ahogy az interneten keresünk. De ehhez jóval megbízhatóbb algoritmusok kellenek.
És minden más, amit erről a hétről érdemes elolvasni: itt a napindító hírlevelünk hétvégi kiadása.
Járványos szintet ért el az RSV okozta megbetegedésszám is.
Az abortuszt tiltó állami törvény eddig nem fenyegette büntetéssel az abortuszon átesett nőket, de Steve Marshall előásott egy 2006-os törvényt, ami alapján szerinte erre is lehetőségük van.
A miniszter a vidéki útfejlesztés fontosságáról beszélve állt elő az elsőre számos kérdést felvető felvetéssel.
A Wagner alapító Prigozsin szerint már teljesen elfoglalták a rommá lőtt várost, az ukránok szerint ez nem történt meg, és az oroszok súlyos veszteségeket szenvedtek.
Szijjártó szerint ez csökkentheti majd a migrációs nyomást.
Szabó Márton próbaidejét töltötte egy budapesti szakgimnáziumban, a tankerület indoklás nélkül mondott fel neki.
Mert nincs rá pénz. Kocsis Máté pedig nem indul újra a szövetség elnöki címéért.
Volt egy magyar segítője is, nálunk kerülnek bíróság elé.
2022 utolsó negyedévére megtorpant a lakáspiac, hirtelen a vevők kerültek kedvező alkupozícióba.
Az étteremláncot 50 éve tulajdonló két alapítócsalád a hírek szerint több mint 10 milliárd dollárért válna meg a cégtől.
Kína miatt.
Ennek a tömeges csalás áldozatainak kártérítése miatt lehet jelentősége.
Minden idők egyik legnagyobb hatású gitárosa 78 éves volt.