Pauline Hanson fellépését nem kísérte siker a szenátus ülésén.
A kormányban nem mindenki egyformán lelkes az exporttervektől, de egy terv szerint évi 75 milliárd forintos üzletről lehet szó.
Egy próbát megért.
Fura dolgok vannak a világban.
Egy másik videón pedig ellentüntetők közé keveredő fiatal szélsőjobbos tüntető kapja le a pólóját azonnal, hogy nem is gondolta annyira komolyan ezt az egészet.
A Surkus bármilyen rendezvényre elviszi a szükséges lelkes érdeklődőt. A vállalat vezetője szerint ez nem csalás, csak összekötik a szolgáltatásokat a potenciális érdeklődőkkel, illetve fizetnek is nekik.
Amerikai kutatók vizsgálták meg a captagont, ami előbb-utóbb az egész világon elterjedhet.
Az elnöki főtanácsadó váratlan interjút adott egy liberális lapnak, amiben elmondta, hogy semmi nem fontosabb a Kína elleni kereskedelmi háborúnál.
Az első választására készülő párt közzétette azt is, hogyan alakítanák át arányosabbá a választási rendszert.
A szlovák miniszterelnök szerint fontos ugyan a V4-es együttműködés, de a franciákkal és a németekkel tartani még fontosabb.
Lukács Pál egy 1943-as antifasiszta propagandafilmben menekült magyar professzort alakítva figyelmeztetett a nácizmus veszélyeire. A videó az elmúlt napokban letarolta az internetet.
Este döntött a közgyűlés, éjjel már vitték is a szobrokat.
Az eddiginél is hevesebb háború tört ki Trump tanácsadói között, miközben senki nem tudja, az elnök végül melyik tábor mellett fog dönteni.
A fesztivál nyitófilmje a Sörgyári capriccio, erre érkezik ide a film rendezője és főszereplője.
Súlyos fenyegetést jelent, hogy rengeteg gyerek akar házibaglyot magának.