Az art deco építészet Magyarországon is jelen volt, még ha sokáig nem is tudtunk erről. Két kötetben, több mint kétezer fotóval mutatta be az irányzat hazai megjelenéseit Bolla Zoltán.
A Chatham House tízezer uniós állampolgárt kérdezett meg, mit gondolnak közös dolgainkról.
Egy műkorcsolyapáros szerzett kvótát, de hazájuk a határidőig nem jelezte, hogy indulnának a dél-koreai olimpián.
Itt a szokásos buliajánlónk.
Michael Flynn a vád szerint szándékosan hazudott az FBI-nak az orosz nagykövettel zajló beszélgetéseiről.
A Jobbik EP-képviselője egyetlen párttal sem akar együttműködni a jövőben.
Az amerikai-kanadai-bahamai szervezet díját az UNESCO Közgyűlés korábbi elnöke és jelenlegi ENSZ-nagykövet mellett Laura Bush és Nicola Sturgeon is megkapta idén.
A putyinista civil szervezet levelet is írt a német nagykövetségnek. Mai áron szerintük ennyibe került a hét budapesti híd újraépítése.
Az egyiküket még keresik.
Válaszul arra, hogy az USA kongresszusa bevonta az orosz állam által finanszírozott RT America belépőit.
Kedden dőlt el, hogy Yvan Muller is ott lesz a katari szezonzárón, ahol Michelisz Norbert a vébécímért hajthat.
Laurent herceg díszegyenruhában ment el a kínai nagykövetségre megünnepelni a Vörös Hadsereg megalapításának 90. évfordulóját. Nem nézte ezt mindenki jó szemmel.
Martin Schulz szerint a szociáldemokraták már nem zárnak ki semmilyen lehetőséget.
Albinen polgármestere az elnéptelenedéstől félti a falut, ezért komolyabb összeggel támogatnák az odaköltözőket.
A tanács szerint jelenleg a bitcoinnal kereskedés sem fér össze az iszlámmal.