Horváth Bence

Elképzelhető, hogy hónapok óta be volt drótozva Trump egykori tanácsadója

Flynn olcsón megúszta a vádemelést, lehet azért, mert a nyomozók lehallgató berendezést adhattak rá.

Horváth Bence
külföld

Rohamosan fogynak a szerbek

Kevés gyerek és elvándorlás: 2030-ra hétmilliónál is kevesebben élhetnek majd Szerbiában.

Horváth Bence
külföld

Nagyon rossz hete volt az Apple szoftverfejlesztőinek

Rég volt ennyi bug és elkapkodott javítás a vállalatnál, mint amit most egy hét alatt összehoztak.

Horváth Bence
TECH

Ezeket a dalokat még biztos nem ismered

Friss, eddig nem ismert zenekarok mutatkoznak be a Kikeltetőben, most az idei legizgalmasabb előadók tűnnek fel a Hangoverben.

Horváth Bence
ZENE

A villanyszerelőknél is súlyos munkaerőhiány van

45 százalékkal kevesebb végzős diák van, mint ahány szerelő kéne évente. Ráadásul sokan le is lépnek külföldre a jobb bérekért.

Horváth Bence
gazdaság

Összeterelték a kínai szórakoztatóipar legfontosabb szereplőit, hogy elmondják nekik, hogyan kell szocialista művészetet alkotni

Több tízmillió követővel rendelkező popsztárok és Hollywoodot is megjárt színészek gyűltek össze a fórumon.

Horváth Bence
külföld

Trump nekiment az igazságügyi minisztériumnak

Az elnök nagyon nem boldog, hogy nyomozás folyik volt tanácsadója ellen, miközben Hillary Clintont futni hagyták.

Horváth Bence
külföld

457 védőnői állás betöltetlen Magyarországon

A Védőnők Egyesület elnöke azt szeretné, ha megjelenne a védőnői bértábla.

Horváth Bence
Egészségügy

A CIA igazgatója levelében üzente meg az iráni Forradalmi Gárda parancsnokának, hogy ne támadjanak amerikai célpontokra Irakban

Mike Pompeo szerint Kászim Szulejmani el sem olvasta a levelet.

Horváth Bence
külföld

Trump kiszáll az ENSZ menekültügyi világegyezményének előkészítéséből

Újabb globális terület, ahonnan az USA inkább hátralép egyet.

Horváth Bence
külföld

Több tízezren tüntettek Netanjahu korrupciós ügye miatt Izraelben

Közben az izraeli kormány törvénymódosítással érné el, hogy ne kerüljön nyilvánosságra, milyen bizonyítékai vannak a rendőrségnek a miniszterelnök ellen.

Horváth Bence
külföld

A második világháború óta nem volt ekkora humanitárius válság a Földön

Rekordméretű anyagi segítséget kér jövőre az ENSZ, mert sok helyen kell küzdeniük az éhínséggel.

Horváth Bence
külföld

Aknavető gránátot találtak egy Nógrád megyei faluban élő férfinél

Eljárás indult ellene.

Horváth Bence
bűnügy

Kína és Oroszország űrfegyvereire figyelmeztetett egy amerikai tábornok

John Hyten szerint mindkét ország nagy lendülettel fejleszt olyan fegyvereket, melyekkel műholdakat tudnának semlegesíteni.

Horváth Bence
külföld

Egy Tesla sportautót lőne ki a világűrbe Elon Musk

Közeledik a Falcon Heavy első kilövése, Musk most elárulta, mit tervez rakománynak.

Horváth Bence
tech