Horváth Bence

Közel 200 halott Csehországban, 20 ezren kórházban Lengyelországban

A cseh intenzív osztályok rendkívül le vannak terhelve, de még tudnak felvenni új betegeket.

Horváth Bence
külföld

Nyugati nyitás az Emirátusokban: Könnyebb válás, szabad alkoholfogyasztás, házasság nélkül is összeköltöző párok

Nagyot enyhítettek a polgári törvénykönyv több részén is.

Horváth Bence
külföld

Keddtől felfüggesztik a halasztható műtéteket és az egynapos sebészetet

Kásler Miklós szinte minden kórházat a koronavírusos betegek ellátására jelölt ki.

Horváth Bence
Egészségügy

Szerbiában betiltották az öt fősnél nagyobb rendezvényeket

Koszovóban pedig hétvégére bezárnak minden bevásárlóközpontot és vendéglátóhelyet.

Horváth Bence
külföld

A Debreceni Egyetemen is átállnak távoktatásra, ahol csak lehetséges

Hétfőtől igyekeznek minimálisra korlátozni a személyes jelenléttel járó oktatási tevékenységet. De a zh-kat továbbra is helyben kell írni.

Horváth Bence
oktatás

Elég aláírást gyűjtöttek a tatai Öreg-tó partjára tervezett szállodáról szóló népszavazáshoz, de az NVI a veszélyhelyzetre hivatkozva megsemmisítené

A tatai civilek három heti munkáját törölné el a helyi jegyző és a választási iroda.

Horváth Bence
POLITIKA

Tilos a magyar stadionok lelátóin szotyizni és sörözni is

Nincs kibúvó az állandó maszkviselés alól.

Horváth Bence
magyar foci

Köhög, fáj a feje és izomfájdalma van a koronavírusos Szijjártó Péternek

A miniszter régiós kollégáinak beszélt erről egy online értekezleten.

Horváth Bence
politika

Újabb mélyponton a török líra, Erdogan kirúgta a jegybank elnökét

A török líra az év eleje óta elvesztette értékének majdnem harmadát, és nem látni a mélyrepülés vége.

Horváth Bence
külföld

28 fertőzött van a Békéscsaba focicsapatában, nem tudnak kiállni a Debrecen ellen

A DVSC nem ment bele a halasztásba, így az MLSZ 3-0-ás győzelmet hirdetett a javukra.

Horváth Bence
magyar foci

Legalább száz áldozata van az Eta hurrikánnak Guatemalában

A 235 kilométerperórás széllökésekkel érkező vihar Közép-Amerika több országában is súlyos pusztítást végzett.

Horváth Bence
külföld

Az ellenzéki pártok is meg fogják szavazni a rendkívüli jogrend bevezetését

Mert most került bele időkorlát és csak 90 napra szól. Tavasszal ezt hiába kérték a kormánytól.

Horváth Bence
POLITIKA

14 fiú után született meg az első lánya egy michigani házaspárnak

Régóta vártak erre.

Horváth Bence
külföld

600 ezer euró értékben loptak el luxuscikkeket egy szaúdi hercegnő párizsi otthonából

A hercegnő sokkot kapott a kifosztott lakást látva, kórházba kellett vinni.

Horváth Bence
külföld

Már most bergamói állapotok vannak a magyar kórházakban a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke szerint

Szabad Zoltán szerint sok kórházban megteltek az intenzív osztályok, és hiába jelölnek ki új ágyakat, nincs melléjük megfelelő képzettségű szakember.

Horváth Bence
Egészségügy