Horváth Bence

Chloé Zhao kapta a legjobb rendezésért járó Oscart, a Nomadland lett a legjobb film

Frances McDormand és Anthony Hopkins kapta a legjobb színészeknek járó díjakat. A szokottnál jóval visszafogottabb körülmények között adták át az Oscarokat idén.

Horváth Bence
FILM

Az egész világot irányítani akartuk, és végül semmink sem marad

A 21. század elejére alig maradt olyan területe a világnak, amit ne hajtottunk volna uralmunk alá. De ettől nem lettünk boldogabbak, sőt, sokak számára sok minden egyre fenyegetőbbnek és idegenebbnek tűnik. Erről a feszültségről ír könyveiben a német szociológus, Hartmut Rosa.

Horváth Bence
élet

Felbérelt exrendőrök, kémkedés és rengeteg hazugság is kellett a német gazdaság legnagyobb csalásához

Pénteken Angela Merkelt is meghallgatta a parlamenti vizsgálóbizottság a Wirecard-botrányban. A cég a német techszektor sikertörténete volt, meghamisított könyveléssel. Több milliárd eurónyi kárt hagytak maguk mögött, és a pénzügyi rendszer teljes reformja jöhet miattuk az országban.

Horváth Bence
külföld

Öt hónappal szökése után ismét elkapták a világ egyik legjelentősebb illegális fegyverkereskedőjét

João Filipe Barbieri hamisított magának egy szabadlábra helyezési nyilatkozatot, és egyszerűen kisétált a brazil börtönből.

Horváth Bence
külföld

Az évtized végéig a 2005-ös szint felére csökkentené kibocsátását az Egyesült Államok

Biden jelentős klímavédelmi programot jelent be csütörtökön.

Horváth Bence
klímaváltozás

Pintér Sándor nem jelent meg a parlament népjóléti bizottsága előtt

Pedig még februárban egyeztették le az időpontot, és Pintér javasolta ezt a napot. A fideszes tagok se mentek el, határozatképtelenség miatt elmaradt az ülés.

Horváth Bence
járvány

Belélegezhető oxigént vont ki a Mars légköréből a NASA

Először sikerült kinyerni egy másik bolygó környezetéből olyan természeti erőforrást, amelyet az ember közvetlenül felhasználhat.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Matolcsy fiának bútorgyárából kerülhetnek bútorok az MNB új épületébe

Kicsi ország.

Horváth Bence
POLITIKA

A járvány miatt írásban mérkőznek meg idén a brit városi kikiáltók

A kiabálás elmarad, csak a 140 karakteres szöveg minősége fog dönteni köztük.

Horváth Bence
ÉLET

Amióta mérik, 2020 volt a legmelegebb év Európában

2020 globálisan is a három legmelegebb év egyike volt.

Horváth Bence
klímaváltozás

40 vezető részvételével indul ma globális kílmacsúcs

Washington szervezi, Hszi Csin-ping is részt vesz rajta. Joe Biden valószínűleg nagy amerikai kibocsátás-csökkentési terveket fog bejelenteni.

Horváth Bence
klímaváltozás

Felbukkant a vírus az olimpiai lángot körbehordó csapatban

A szervezők szerint egy férfi lett koronavírusos. Több japán város is azt kérte, hogy ne közterületen történjen a láng körbehordása.

Horváth Bence
külföld

Az ausztrál kormány felmondott két szerződést Kínával, Peking szerint ez provokatív lépés volt

A szövetségi kormánynak nem tetszett, hogy Victoria állam csatlakozott az Egy övezet, egy út projekthez.

Horváth Bence
külföld

Kész beperelni az Európai Bizottság az AstraZenecát

Mert a gyógyszercég a szerződésben vállalt vakcináknak csak kis részét szállította le időben.

Horváth Bence
járvány

Elvileg már csak a Real Madrid és a Barcelona tagja a Szuperligának, de Perez szerint a projekt még mindig létezik

A Real Madrid elnöke szerint talán most nem tudták elmagyarázni, hogy miért fontos a megvalósítása.

Horváth Bence
európai szuperliga