A venezuelai elnök népi gyógyszereket hirdetett biztos gyógymódként a koronavírus ellen.
A brit kormány tudományos tanácsadó testülete szerint nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az első oltás nem ad azonnali védelmet, és nem szabad utána lazítani a szabályok betartásán.
Német kutatók megtalálták, hogy mi lehet felelős a fájdalomért, így hatékonyabban lehet majd gyógymódokat is fejleszteni.
Szombaton van a fegyveres erők ünnepnapja, a puccsista hadsereg el akar fojtani minden tüntetést.
Ezzel otthon, szakember segítsége nélkül lehet mintát venni, az eredmény pedig 24 órán belül megvan.
Putyin és Hszi is kapott meghívót az áprilisi online eseményre, de nem tudni még, hogy elfogadják-e.
Az RTL Klub információi szerint a közelmúltban két kismama is meghalt a járványban.
A török-német Attila Hildmann ultranacionalistának vallja magát, a legdurvább összeesküvés-elméleteket terjesztette a járvány kitörése óta.
A Szuezi-csatorna után ez már a második eset a héten, valamire készülhetnek.
Az USA a nemzetközi beruházások terén is visszaszorítaná a kínai terjeszkedést.
A kormányellenes tüntetőket gyalázó dalt neveztek volna a versenyre. Lukasenka szerint minden fronton támadják Fehéroroszországot.
Közel tízmilliárd dollárnyi áru torlódott fel a csatornánál, és egyelőre nem látni, mi fogja megmozdítani az Ever Givent. Van, aki a hétvégi dagályban bízik, mások szerint hetekig is eltarthat a mentés.
Dilis idők.
Új, jóval szigorúbb utazáskorlátozó törvényt nyújt be a kormány a brit parlament elé.
A miniszterelnök szerint csak akkor kezdődhet meg az újranyitás, ha már minden 65 év feletti, regisztrált embert beoltottak, hiszen ők közvetlen életveszélyben vannak.