Főleg a 70 év feletti férfiak esetében fordult elő, hogy nem indult be az antitest-termelés.
A miniszterelnököt is foglalkoztatja, hogy mi lesz, ha több vakcina lesz, mint ahány beoltott. Vizsgálják, hogy lehet-e oltani a 16 és 18 év közöttieket.
Pilótáknak, orvosoknak, újságíróknak és második világháborús veteránoknak is karanténba kellett menniük.
A holland miniszterelnök nem mondott igazat a kormányalakítási tárgyalásokról, de lebukott. Koalíciós társainak bizalma is meginoghatott benne.
Biztos a TV2 Mokkájában végzett magas színvonalú munkája alapján figyeltek fel rá.
A személyvonat nekiütközött egy teherautónak, utána síklott ki.
A kémregények angol királya halála előtt kevéssel vette fel az ír állampolgárságot, részben a brexit elleni tiltakozásképp.
A Save the Children gyerekjogi szervezet jelentése szerint a legfiatalabb áldozat 7 éves volt.
48 ezer brit fertőzött adatai alapján állítják orvosok, hogy sokkal nagyobb figyelmet kéne fordítani az elvileg felgyógyult emberek állapotának figyelésére.
Nagyon biztatóak a 12-15 év közötti fiatalokon végzett klinikai tesztek. A nagy gyógyszergyárak sorra tesztelik a vakcinájukat gyerekeken is.
A Carnivac-Covot kutyán, macskán, sarki és vörös rókán, nyércen és más állatokon is kipróbálták.
Az énekesnő először reagált nyilvánosan a Framing Britney Spears című filmre.
Az orosz érintett a nagykövetségen dolgozott, ki fogják utasítani Olaszországból.
A kormányszóvivő reagált a független média közös nyílt levelére, melyben azt kérték, hogy a kormány tegye lehetővé az érdemi tájékoztatást a járványhelyzetről.
A miniszterelnök négymillió embert ígért, 670 ezer lett belőle. Egyelőre nem világos, mi okozta a 85 százalékos alulteljesítést.