Putyin engedte, hogy egy kihívója felépíthesse magát, és a történtek hatására az orosz elit most fegyverkezési versenybe foghat. Három szakértői elemzés a szombati eseményekről.
Puccskísérlet, zsoldosok által elfoglalt orosz város, majd az egész lefújva: képgaléria Oroszország hihetetlen napjáról.
Pár perccel azután, hogy Lukasenka bejelentette ezt, a Wagner vezére megerősítette, hogy tényleg megfordul a konvoj.
A fehérorosz diktátor Putyin felhatalmazásával tárgyalt a Wagner vezetőjével, és azt állítja, sikerült egyezségre jutniuk.
A Meduzának moszkvai bennfentesek mesélték el, hogy a Kremlben még szombat reggel is azt gondolták, hogy lehet békésen rendezni a helyzetet.
A kárpátaljai Robert Brovdi a Magyar madarak nevű drónegység parancsnoka.
Puccskísérlet-szerű folyamatok Oroszországban, folyamatosan frissülő közvetítésünk a 444-en.
A csecsen hadúr pár órányi csend után egyértelműen Putyin oldalára állt.
Rosztov után Voronyezst is bevette a Wagner, Moszkva felé akarhatnak továbbhaladni.
Az orosz elnök tévébeszédben ígért kemény válaszlépéseket, de nem mondta ki Prigozsin nevét.
Prigozsin péntek este üzent hadat az orosz védelmi minisztériumnak. A bejelentést kaotikus éjszaka kísérte, egyelőre nagyon sok kérdőjellel.
Azaz itt a napindító hírlevelünk.
26 év után újra.
Tengeralattjáró-hajsza, újságíróper és visszavonulások: itt a 444 napindító hírlevele.
Kormányinfót tart a kormány.