Megígérte azt is, hogy Európa továbbra is támogatni fogja Ukrajna légvédelmének megerősítését, Németország jövőre további 3 milliárd euró katonai támogatást nyújt. A háttérben folyó amerikai-orosz béketárgyalások szerinte rövid távon nem vezetnek eredményre.
Ukrajna arra kéri a Vatikánt, hogy hivatalosan is vállaljon szerepet a tárgyalások elősegítésében az Oroszország által elhurcolt ukrán gyerekek és civilek hazatéréséről.
Eloszlatják a nyilvánosságban terjedő feltételezéseket.
John Healey szerint a Yantar hajó „nagyon veszélyes” lépését rendkívül komolyan veszik.
Az M1 7 pontos kérdéssort küldött a riportereinek, ezek a kormánypropagandából ismert állításokra vonatkoznak.
Bossányi Zsuzsannát spanyol, holland és egyéb külföldi állampolgárokkal együtt vették őrizetbe, miután a venezuelai rezsim azzal vádolja őket, hogy hajójukkal kémtevékenységet folytattak.
Fico kormánya eltörölte a november 17-i munkaszüneti napot, ezért számos településen nagy létszámban tüntettek a kormány ellen. Prágában Babišt és koalíciós partnereit fütyülték ki, míg a képviselőház oroszbarát elnökének házát ukrán zászlókkal díszítették fel.
Rónai Egont az Orbán-interjú óta azzal vádolják a kormány propagandistái, hogy álhírrel zavarta össze a miniszterelnököt. A műsorvezető most helyesbített, de nem úgy, ahogy azt a propaganda elvárta volna.
Magyar Péterrel portréinterjú készült a 24.hu-n, melyben feltették többek között a kérdést, hogy nem fogják-e a fideszes vezetésű intézmények ellehetetleníteni a Tisza esetleges győzelmét, és az is szóba került, fél-e, ha egyszer maffiának tartja a Fideszt.
Megszólalt az RTL, miután szerdán a Készenléti Rendőrség házkutatást tartott ByeAlexnél, aminek eredményeképp az énekest előállították, és kábítószer birtoklásával gyanúsítják.
A szervezet csaknem 70 millió dolláros forgalmat bonyolított, és a nő elsősorban sebezhető anyagi helyzetben lévő ügyfeleket vett rá, hogy hiteleket vegyenek fel tőle.
Az új cseh parlament alakuló ülésén megválasztották a házelnököt, Tomio Okamurát, aki rögtön le is vetette az ukrán zászlót a parlament épületéről. Hogyan kerülhetett ilyen magas pozícióba, ha még a saját családja is elhatárolódik tőle? És hogyan lehet egy idegenellenes cseh párt vezetője valaki, akit úgy hívnak, hogy Tomio Okamura?
Akárcsak négy éve, most is a választások előtt jutott eszébe a kormánynak: jövő februárban a rendes nyugdíj mellett érkezik a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj negyede is.
A magyar olajvállalat 11,3 százalékos részesedést vásárolhatna a szerb NIS-ben, ezzel a Gazprom megszűnne többségi tulajdonos lenni, és a cégre így már nem vonatkoznának az amerikai szankciók.
A tervezettnél két évvel korábban bevezetnék az EU-szerte egységes kezelési díjat a Shein, Temu és Alibaba platformokon rendelt kis csomagokra.