Sikorski először a Lenin-rendre terjesztette fel Orbánt, mire megjelent a háborúpártizó Szijjártó, de aztán a lengyel külügyminiszter előhúzta az aduászt.
A taxisok érdekvédelmi szervezete szerint is túl sok a taxis, szigorítanák az ellenőrzéseket.
Oroszlányból számoltak be rendőri akcióról.
Ezzel a kínai hatóságok az utolsó liberális hangot is elhallgattatták Hongkongban.
Nagy-Britannia, az USA és Franciaország választási rendszere is a múltban gyökerező többségi logikára épülnek, ami ma már aránytalanul torzítja a politikai versenyt. A választási rendszerek azonban tabunak számítanak. Van-e esély bármiféle reformra? Tóka Gábor politológussal beszélgettünk.
A Bizottság azt javasolta, hogy rendkívüli jogköröket alkalmazzanak, és határozatlan időre tartsák érvényben a szankciókat az érintett eszközökre. Az intézkedéssel azért sietnének, mert attól tartanak, Trump esetleg egyoldalúan feloldaná az amerikai szankciókat Oroszországgal szemben.
A lengyel védelmi miniszter szerint Lengyelország évi mintegy 15 ezer dollárral járul hozzá minden egyes amerikai katona jelenlétéhez.
82 éves volt, tizennégy éven át vezette a Szolnoki Szigligeti Színházat, mely saját halottjának tekinti.
Egyiptom és Irán a FIFA beavatkozását kérik, mert a jövő évi világbajnokságon Seattle-ben rendezendő, egymás elleni mérkőzésük időpontjára az amerikai helyi szervezők LMBTQ+ Pride-ünnepséget terveznek.
„Ki más mondhatja el magáról, hogy csak egy telefonhívással leállít két nagyon erős ország, Thaiföld és Kambodzsa háborúját?” – tette fel a fontos kérdést az amerikai elnök.
Kovács-Buna Károly a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán diplomázott 2021-ben.
A Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat korábbi igazgatója, Molnár László „sem állampolgárként, sem szakemberként” nem tudja elképzelni, hogy a felvételeken látható brutális gyerekverésekre csak most derül fény.
A brit miniszterelnök Dánia szigorú menekültügyi modelljét igyekszik követni, mondván, szigorúbb ECHR-értelmezés kell a szélsőjobb visszaszorításához.
Az amerikai elnök megbízottjai néhány napot adtak Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy válaszoljon a béketerv-javaslatra.
Nem eszik olyan forrón: nemcsak a rivális Paramount, hanem a politika és a versenyjogi aggályok is a Netflix útjába állhatnak. De mit nyerne a Warner Bros. felvásárlásával a streamingóriás? Mire terjed ki pontosan az üzlet? Miért nem örül ennek az érintetteken kívül nagyjából senki?