Az Alkotmánybíróság előző elnökét Sulyok Tamás jelölte a posztra.
És persze a csótányok is miatta rohangálnak a Péterfyben.
A miniszter szerint mi vagyunk az EU, miközben a főnöke rendszeresen beszél arról, hogy Brüsszelt meg kell állítani, sőt, harcolni kell ellene.
A Boeing 737-es fékszárnya egy észak-karolinai családi ház felhajtójára zuhant, miközben a gép éppen úton volt Atlanta felől Raleigh-Durham repülőtérre.
A júniusi kutatás alapján a teljes népességen belül 56 százalék tartja magát centristának, 27 inkább jobboldalinak, míg 15 inkább baloldalinak.
Philippe Tabarot francia közlekedési miniszter elfogadhatatlannak nevezte mind a szakszervezetek követeléseit, mind a döntést, hogy ilyen fontos időszakban, a nyaralások idején sztrájkba lépnek.
Idén az első öt hónapban a Mohu válasza alapján már közel 1,1 milliárd palackot váltottak vissza a fogyasztók. A várakozásuk az, hogy körülbelül 2,5 milliárd palackot fognak a teljes évben visszaváltani.
A világ három legnagyobb elektronikai tervezést automatizáló (EDA) szoftverfejlesztője szerdán közölte, hogy helyreállítják a kínai ügyfelek számára a szoftverekhez és technológiához való hozzáférést.
A Szabadságpárt képviselői, akik az átlagemberek hangjaként mutatják be magukat, elterelési kísérletnek nevezték a kritikákat, amik szerintük a kormány hibáiról vonják el a figyelmet.
A francia kormány a szélsőjobboldalt tudatlannak és alkalmatlannak nevezte, amiért a légkondicionálást a klímaválság megoldásának tekintik.
A Magyar Olimpiai Bizottság kapta a legtöbbet, de utaltak egy Tiborcz-, illetve egy Mészáros-közeli magántőkealap érdekeltségének is.
Eközben Ukrajna szerint bármilyen megszakítás csak bátorítaná Oroszországot az ukrajnai háború folytatására.
Eddig körülbelül 1500 embert evakuáltak a környező településekről és turisztikai területekről, miközben a tűzoltóság a hat kilométer hosszúságú tűzfronttal küzd.
Erőszak nem volt, a gyermekvédelmi jogok megsértése viszont megtörtént a Pride-on – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a 444-nek. Orbán Balázs szerint a Pride az ellenzéki identitás részévé vált, ezt a csatát meg kell vívni. Egyetért Lázár Jánossal abban, hogy nem szabad hülyét csinálniuk magukból.
Arra a kérdésünkre, hogy ártott-e a párt tekintélyének a szombati felvonulás, Szentkirályi a 2022-es, gyermekvédelminek nevezett népszavazásról kezdett el beszélni.