Jelinek Anna

Palesztinpárti tüntetők szakították félbe a spanyol Vuelta kerékpárverseny utolsó szakaszát

A tüntetések nemcsak az utolsó szakaszt érintették, hanem már korábban a verseny több részét is le kellett rövidíteni a különböző útblokádok és a tiltakozók miatt.

Jelinek Anna
külföld

Több tízezren tiltakoztak Törökországban az ellenzéki párt ellehetetlenítése miatt

A tüntetésen felolvasták a volt isztambuli polgármester börtönből írt levelét, amiben azt írta, a kormány előre próbálja meghatározni a következő választások kimenetelét, és politikailag motivált bírósági eljárásokkal ássa alá a demokráciát.

Jelinek Anna
külföld

Lázár János: A verbális erőszakot meg kell torolni

A miniszter a Harcosok Klubja edzőtáborában – ahol Orbán vicceskedő videón takarított poloskákat – arról beszélt, hogy szerinte a törvény eszközével, erős kézzel kell fellépni.

Jelinek Anna
belföld

Az ukrán miniszterelnök-helyettes szerint az EU Magyarország vétója mellett is engedélyezné Ukrajnának a csatlakozási folyamat folytatását

Az Európai Unió azt is vizsgálja, hogyan hozhatna meg bizonyos döntéseket Magyarország jóváhagyása nélkül – mondta Tarasz Kacska.

Jelinek Anna
külföld

Jövő héten folytatódik a változékony időjárás

A hét elején még több helyen csapadék várható, de hétvégére újra kisüt a nap, és akár 30 fok is lehet.

Jelinek Anna
időjárás

A mobiltelefon-szolgáltatás korlátozását fontolgatja Ukrajna az orosz drónok miatt

„Ez nem a mobilkommunikáció teljes leállítása, hanem bizonyos területeken a minőség korlátozása – például a 4G- és 5G-szolgáltatás korlátozása” – mondta az ukrán vezérkar főnöke.

Jelinek Anna
külföld

Meghalt Ricky Hatton bokszvilágbajnok

A 46 éves Hatton visszavonulása után idén decemberben Dubajban tért volna vissza a profi versenyzéshez, hogy középsúlyban Eisa Al Dah ellen szálljon ringbe.

Jelinek Anna
sport

Közpénzből a Tisza ellen? – a nemzeti konzultációról kérdeztünk a kormányinfón

Orbán Viktor újabb magánrepülős útja mellett arról is kérdeztük Gulyás Gergelyt, hogyan lehet a közpénzből folytatott nemzeti konzultáció a fideszes mozgósítás része. A miniszter szerint helyes az állampolgárokat megkérdezni az adóügyekről, Orbán pedig úgy utazik meccsre, mint más országok vezetői.

Kaufmann Balázs, Jelinek Anna
video
Videó

Akkorát változott a politika, hogy már Kötcse sem csak a Fideszről szól

Egy évvel azután, hogy Orbán Viktor meghirdette a szerénység, alázat, munka hármas jelszót, a miniszterelnök már a kötcsei piknik napját is magánrepülőn kezdte. A Fidesz minden erővel igyekszik a Tisza felé terelni a megélhetési gondok keltette indulatokat, Magyar Péter viszont már egyetlen pillanatot sem akar átengedni Orbánnak.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Kristóf Balázs
video

Magyar Péter a kötcsei találkozóról: Olyan a hangulat, mint az MSZP végóráiban

A Tisza vezetője a miniszterelnök helyében kirúgná a tanácsadóit a kötcsei kordonozós performansz után. Magyar továbbra is Orbán választókörzetében tervez indulni, és elmondta, hogy a Tisza politikusai fognak még kommunikációs hibákat véteni, de szerinte fontosabb, hogy valódi emberek.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kristóf Balázs
video

Őrültségnek tartják a kiszivárgott „Gáza Riviéra” tervet szakértők, ami az etnikai tisztogatás leplezését szolgálná

A tájékoztató szerint az egész lakosságot erőszakkal telepítenék ki, a területet pedig amerikai felügyelet alá helyeznék.

Jelinek Anna
külföld

Megszűnt az iskolabusz Hajdúviden, nem is fértek fel a gyerekek a Volánbuszra

A polgármester gyorsan intézett egy iskolabuszt.

Jelinek Anna
belföld

Az e-cigarettázás visszafordíthatatlan károkat okozhat a gyerekek egészségében, figyelmeztetnek orvosok

Egy szakértő szerint világméretű értékesítési tilalmat kellene bevezetni.

Jelinek Anna
külföld

„A közvagyon nem használható szűk körök díszleteként” – átláthatóságot kér egy kaposvári csoport a Sándor-palotába kerülő festmény kapcsán

Online petíciójukhoz bárki csatlakozhat az aláírásával.

Jelinek Anna
belföld

Németország védelmi minisztere elutasította Ursula von der Leyen kijelentését az Ukrajnába küldendő európai csapatokról

„Ezek olyan dolgok, amiket nem tárgyalnak meg azelőtt, hogy leülnek a tárgyalóasztalhoz azokkal a felekkel, akiknek beleszólásuk van az ügybe” – mondta Boris Pistorius.

Jelinek Anna
külföld