Megnéztük hogy néz ki a magyar Trump-váró buli, ahol többek között fellépett Bayer Zsolt, Szilágyi Ákos és Huth Gergely is, aki nem csak annak örült, hogy végre lubickolhat a liberális könnyekben, de a háttérhatalom létezéséről is beszélt.
Moore arról beszélt, hogy „annyira magáévá tette az üzenetet, hogy egymás után forgatta a kommersz filmeket, a Ghosttól a Tisztességtelen ajánlatig, míg évtizedekkel később úgy gondolta, talán vége a filmes karrierjének”.
A Cseh Rádió szerint a robbanás idején mintegy 20 vendég tartózkodott az étteremben.
A normandiai Thiberville az éves költségvetésének ötszörösét kapta egy párizsi lakostól, aki a városról kapta a nevét.
A szlovák miniszterelnök szerint Moszkva megbízható energiapartnere az országuknak, ellentétben Ukrajnával.
A Los Angelesben élő Pillmann Lívia a közösségi oldalán osztotta meg a hírt.
A kormánypárti politikus emellett arról is beszélt, hogy álhírek terjednek az uniós forrásokról, ezért figyelmeztetett mindenkit, hogy azoknak senki se üljön fel.
Annalena Baerbock német külügyminiszter Moszkvát hibáztatta, azzal vádolva Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy kijátssza a szankciókat.
A hatóságok szerint kritikus tűzvédelmi időjárási körülmények várhatóak a következő napokban, mivel a Santa Ana néven ismert erős sivatagi szelek vasárnap és a hét első felében megerősödnek.
2025-ben is folytatódik a politikai megborulás: Orbán motoros riksán vonult be Indiába, Magyar Péter a köztársasági elnökkel párbajozik, Fábrynak Kossuth-díj helyett fityfülüttyöt küldött Bayer. És még el se kezdődött igazán az év!
A kerületi polgármester, Böröcz László szerint kellene a plusz pénz, de mégsem így fogják beszedni.
A tűzoltók egész éjszaka küzdöttek a lángokkal, miközben tízezrek hagyták hátra az otthonukat az evakuálási parancsok miatt.
Trump még egy keddi sajtótájékoztatón jelentette be új expanziós programját, aminek részeként átnevezné a Mexikói-öblöt.
„Az Amazonashoz hasonló folyók hatalmasnak tűnhetnek, ugyanakkor az édesvízi környezet nagyon törékeny” - mondta Patricia Charvet, a tanulmány társszerzője, a brazíliai Ceará Szövetségi Egyetem biológusa.
A belga élelmiszer-ügynökség azután tette közzé a felhívást, hogy egy belga város önkormányzata tippeket tett közzé a tűlevelűek ételként való újrahasznosításáról.