Jelinek Anna

Videó

Felnőtt egy politikai generáció, ami már az Orbán-rendszerrel szemben határozza meg magát

Áprilisban meglepően magas arányban mehetnek el szavazni azok a fiatalok, akik már az Orbán-rendszerben szocializálódtak. Szabó Andrea szociológust kérdeztük arról, hogy áll a Z generáció a közélethez, és megnéztük azt is, hogyan vesznek részt a kampányban az ifjúsági szervezetek.

Bokros Dorka, Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz
video
Videó

„Erősödik egy másik párt, erre aktivitás a válasz” – Orbán országjárásán kérdeztük a kaposváriakat

„Ijesztő volt a nagy tömeg a tiszások felvonulásán” – mondták a kaposvári esemény résztvevői. Volt, aki arra panaszkodott, hogy a tiszások ordenárék az interneten, mások inkább attól tartanak, hogy Magyar Péter kivinné a fiaikat az ukrán frontra.

Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Kristóf Balázs
video
Videó

„Ha a Fidesz nyer, beveszem az összes szívgyógyszerem” – videóriport a Nemzeti Menetről

„Magyar Péter az utolsó esélyünk ebben az évtizedben a kormányváltásra” – mondták a Tisza-menet résztvevői, akik közül sokan utcára mennének, ha a Fidesz nyerne. De ezt egyébként is csak akkor tudják elképzelni, ha elcsalják a választásokat.

plankog, Jelinek Anna, Németh Dániel, Kovács Bendegúz, Botos Tamás, Kristóf Balázs
video
Videó

„Kicsit rendszerváltóbb hangulatba kerültem” – a Magyar Péterről szóló film nézőit kérdeztük

Vannak, akik sírtak rajta, másnak túl sok a Magyar Péter körüli rajongás, és van, aki a film után azt mondta: kezdi elhinni, hogy lassan vége az Orbán-korszaknak. Kocsis Máté szerint pedig hányinger, aki megnézi ezt a filmet.

plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz
video
Videó

Akár tizenkétszer is meghallgatták Orbánt, és jobban félnek Ukrajnától mint Oroszországtól

Megfogunk egy sokmilliárdos ukrán szállítmányt, és ön meg Putyinról érdeklődik? – vágott vissza Kósa Lajos a Debrecenben megtartott utolsó DPK-gyűlésen, ahol Lázár János a résztvevők nagy örömére Z1G-re költötte át az O1G-t.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Kristóf Balázs
video
Videó

Nagy Márton meetingjéről és a Fidesz fejbe lövős videójáról kérdeztünk a kormányinfón

Gulyás Gergely szerint a háború borzalmainak ábrázolása az általa látott videókban még mindig elmarad a valóságtól. Nagy Mártonék wellnessezéséről azt mondta: attól még, hogy a miniszter a turizmusért felel, mehet külföldre.

plankog, Jelinek Anna, Botos Tamás
video

Magyar Péter arra kéri a fiatalokat, hogy beszéljenek a szüleikkel és a nagyszüleikkel

„Na, persze ne úgy mint mások” - tette hozzá országjárása keddi állomásán, Nyíregyházán.

Jelinek Anna
belföld

Kevesebb mint egy nap alatt elfogták a szolnoki gyilkosság feltételezett elkövetőjét

Az abonyi férfi kihallgatásakor a beismerő vallomást tett.

Jelinek Anna
bűnügy

Szigorúbb büntetés jöhet a túrázót meglövő vadász ügyében

Az ügyben Szabó Rebeka, a Párbeszéd országgyűlési képviselője nyújtott be indítványt a túl enyhe büntetés miatt.

Jelinek Anna
bűnügy

Irán külügyminisztere szerint előrelépés történt az Egyesült Államokkal folytatott nukleáris tárgyalásokon

Az esemény közben az iráni média arról számolt be, hogy ideiglenesen lezárták a Hormuzi-szoros egy részét, ahol a globális olajszállítás mintegy ötöde halad át.

Jelinek Anna
külföld

Eljárást indított az Európai Bizottság a Shein ellen

A platform függőséget okozó kialakítása, az ajánlórendszereinek átláthatatlansága, valamint az illegális termékek, köztük a gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyagok értékesítése miatt.

Jelinek Anna
külföld
Videó

„Aki szeretné, hogy Orbán leskelődjön a hálószobájában, szavazzon a Fideszre”

Orbán minden korábbinál nyíltabban állt Putyin mellé, Magyar pedig azt mondta, a következő 8 hétben a maffiaállam a legundorítóbb dolgokat fogja a társadalomra önteni. A Fidesz és a Tisza a választás előtti utolsó évértékelő beszédekkel lökték be a kampány következő szakaszát.

Bokros Dorka, Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Németh Dániel, Kovács Bendegúz
video
Videó

Menczer: Radnai Márk vagy Magyar Péter hálószobájával kapcsolatban ne tegyen fel nekem kérdést!

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a pártnak nincs köze a radnaimark.hu oldalhoz. A gödi akkugyárról szóló cikk miatt nem aggódik, és továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a Fidesz a sajtóból tudta a Lázár ellen tüntetők monogramjait, bár azt nem tudja megmondani, hol olvasta ezt.

plankog, Jelinek Anna, Botos Tamás
video
Videó

Orbán: Jómagam, Lázár és Szijjártó visszük a kampányt

Azért vagyok itt, hogy elkérjem Önöktől az utolsó hetüket a választások előtt - mondta a fideszes aktivistáknak a miniszterelnök Szentendrén. Amikor Lázár János vécépucolós kijelentéséről kérdeztük, egyetlen szóval válaszolt.

plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz
video

Már nyomoznak a győri lakáskassza miatt, ahonnan Pintér Bence szerint 1,7 milliárd forint tűnt el

Közben a Fidesz fegyelmi eljárást indított Pintér Bence ellen a „zárt bizottsági ülések titkosságának megsértése” miatt.

Jelinek Anna
belföld