Újra összecsúsztak a valóság dimenziói a kormánypárti lapnál.
217 millió az államtól, 60 millió az MNB-től. 67 millió kifizetve bérként néhány embernek. Eladható formában lévő zongora nincs, MNB-s és NGM-es kapcsolatok vannak.
Pillanatkép szerint középmezőnyben vagyunk, az utóbbi évek mérlege még mindig borzalmas. Ne szálljunk el magunktól.
3,2 százalékkal nőtt a GDP éves alapon, a második negyedévhez képest pedig 0,5 százalékkal. Ez gyengébb, mint legutóbb, de a vártnál valamivel jobb.
Közérthetően, de kicsit szárazon magyarázza a jegybank a nagy pénzügyi alapkérdéseket.
Nem elég már az 50 százalék. A korábbi kisvárdai cégügyvéd, most már fejlesztési miniszter Seszták Miklós szerint "jó lenne még magyar részesedést szerezni". Egyébként nem ért a bankokhoz.
Nem vicc. Saját könyvéből is tanulhat majd!
Most már tulajdonképpen mindent értek a kitiltási ügy, az azerieknek eladott államkötvények, valamint az államközeli oligarchák machinációinak összefüggéseiről.
Piaci hírek szerint az egyébként jól menő BB-t váratlanul eladná amerikai tulajdonosa. Néhány hónap alatt a második nagy bankállamosítás lenne.
Ezermilliárdot súroló pénzt vesznek el a bankoktól, és még évi százmilliárdot, mindezt azért, hogy átalakuljon a bankrendszer. 300 milliárdos keretből indul a Rossz Bank.
Nem fog összezuhanni az ipar, de nem is fog annyira húzni, mint eddig.