Nemzetközivé lett a kozmopolita elit ellen prüszkölő ultranacionalizmus.
Az utolsó fillér közpénzért is lehajolnak: a Mengyi-ügyben és több állami meg Fidesz-közeli cégben is felbukkanó Habony-közeli ember jól felelt a Habony-közeli cég műsorában a kérdésekre.
A kormánybiztos, akinek verseny nélkül betermelt kaszinó- és állami hitelekkel megtámogatot tévéprofit-milliárdjai nemzetgazdasági érdeknek számítanak a kormány szemében, feleségével pedig minden nap a bulvárlapok címlapjára tolják magukat, azzal érvel a bíróságon, hogy ő nem közszereplő.
Az MKB az a "piaci" szereplő, aki kiváltotta az Eximbank nagy hitelét Andy Vajna tévéjben.
Ti szerencsétlenek, akik azt hiszitek, hogy van olyan dolog, amihez Nógrádi György nem ért. Ez a videó talán elhallgattat titeket örökre!
Óvatosan a Szabadság téren!
Putyin személyesen rendelte el a titkosszolgálati akciót, amivel beavatkoztak az amerikai elnökválasztási kampányba.
Áttérnek a digitálisra. Aprópénzt spórolnak vele, cserébe kétmillió autós cserélheti le a rádióját.
A fegyverest elfogták.
Ma már a másodikat. Ez most Gazdagréten került elő. Tele van lopott spanyol Ferrarikkal az ország.
"Nem törvényes zászlófelvonásért" büntették a politikust, a bíróságon ő nyert.
Serken!
Már megint az életünkre törnek a robotok.
Ez önmagában még nem tragédia, de félő, hogy a szárazföldi gleccserek is a tengerbe csusszannak.
Akkor mi az istenre megy el 21 + 3,9 milliárd forint, amennyiből arannyal is be lehetne burkolni az egészet?