Ezt csak most tudta megtenni, mert az ügyészség nem őt tekintette feljelentőnek annak ellenére, hogy az általa nyilvánosságra hozott információk alapján vizsgálódtak.
Öt játékos és három stábtag lett rosszul. Hamarosan THW Kiel ellen lépnek pályára azok, akiket nem döntött le a betegség.
Szerinte a tiszás politikus „a menedzsmentet berendelve hétvégén ment be a kórházba”. Magyar Péter szerint neki nincs is szüksége kórházi vezetőkre a látogatások során.
A korábbi rekord mindössze egy évet bírt ki.
Mindössze öten követték azt a Youtube-csatornát, ahol a bucsai mészárlásról beszélt Pavel Kusnir, mégis rátörték az ajtót és egy távol-keleti börtönbe vitték.
Nem tudni, mit keresett ott Pavel Durov, hisz pontosan tudta, hogy Franciaországban elfogatóparancs van érvényben ellene.
A síita szervezet azt állítja, vezetőjük egy hónappal ezelőtti halálát bosszulják meg Izraelen.
2492 karátos nyers kő került elő.
Rafael Grossit az oroszok hívták meg, mert attól tartanak, hogy a létesítmény az ukránok célpontjává válik.
Amerikai republikánus kormányzók két éve kitalálták, hogy demokrata többségű nagyvárosokba szállíttatnak menekülteket.
Több olyan káros élelmiszer van, amiből az uniós átlagnál is többet fogyasztanak a magyarok az adó ellenére.
Kurszktól nyugatra, a Brjanszki területen jelentettek harcokat.
A négyből három blokk teljesítményét jelentősen csökkentik.
A kórusvezető szerint a kínai külügyminisztérium nyomást gyakorolt a magyar külügyminisztériumra, hogy a fesztivál szervezői távolítsák el a Kínai Köztársaság zászlaját. Ez aztán meg is történt.
Egyikük Donald Trump első, 2016-os elnöki kampányának tanácsadója volt.