Nagyon elszaporodtak, egyre több helyen jelennek meg, de teljesen ártalmatlanok.
Egyes lapok szerint robbanás, mások szerint lobbanás történt.
Áldozatai közül négyen is 14 évnél fiatalabbak voltak.
Minden telefont, minden csipogót és minden rádiót átvizsgálnának, mielőtt újra használni kezdik őket.
A vadgazdálkodási törvény tavaly júliusi módosítása után a vaddal való ütközésért csaknem minden esetben az autó vezetője a felelős, és ha a vad elpusztult, akkor annak értékét is neki kell megtérítenie.
A gazdasági válság jelentős politikai változásokat hozott az országban.
Szerinte a kiemelt beruházások megtartása Magyarország stratégiai érdeke.
Egy otthoni DNS-teszt oldotta meg az évtizedes rejtélyt.
„Azt hiszem... ez lenne a vége” – mondta az ex-elnök.
Pedig a cég vezetője tavaly azt mondta, „az esélye annak, hogy kudarcos a helyzet: 0%”.
Viszonylag nyíltan leírták, mit gondolnak a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak nevezett szervezet vezetőjéről.
A köztársasági elnök azzal érvelt, hogy ő nem avatkozhat be a pártpolitikai versenybe.
A szülők feljelentést tettek, amikor megtudták, mi folyik az intézményben.
Tudomásuk van ugyanakkor arról, hogy 1,6 millió eurót Magyarországra küldtek az ügylet során.
India eközben Oroszország egyik legnagyobb fegyverimportőre is.