Mindketten az Iszlám Államnak nevezett terrorszervezethez csatlakoztak Szíriában. Amikor visszautaztak Ausztráliába, elfogták őket.
Nem világos, hogy ki lőtt kire először.
Ebből a pénzből mehetett gyűlésekre, trollfarmokra és hamis zászlós műveletre.
Érdemtelenségre hivatkozott a hivatal.
Nem oké a Bizottság szerint, hogy a külföldiek jelenleg drágábban tankolhatnak, mint a magyarok.
4 millió eurónyi európai parlamenti forrás feltételezett hűtlen kezelése miatt.
A párt alkalmazottainak április 13-án felmondtak.
A Magyar Nemzeti Bank egészen arcátlan csalásra hívja fel a figyelmet.
Egy váltót is tönkretett.
A blokád folytatása továbbra is magasan tartja az olaj és ezáltal az üzemanyagok árát.
A tavalyi skandináv hőhullám jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az éves tengerfelszíni hőmérséklet Európa-szerte elérte az eddigi legmagasabb szintet.
Az eleve feszült amerikai–ukrán viszony tovább feszülhet.
Bőven ráért volna a jelölés az új kormány megalakítása után.
„Most még nem szeretnék kibújni” a fényre – mondta a Szivárvány TV tulajdonosa.
Azt állítják, több alkalommal voltak kitéve hátrányos, eseteként jogszerűség tekintetében megkérdőjelezhető bánásmódnak.