A kisoroszi szigetspicc pont a vadregényessége miatt számít különlegesnek. Most mégis strandot fejlesztenek itt úgy, hogy a természetvédelem helyett fontosabb szempont, hogy még több legyen a turista.
Felmérnék a Fertő tóhoz látogatók valós igényeit, ha már az érdemi társadalmi egyeztetés sosem történt meg.
Az volt a bűne, hogy hamarabb vágta át a szalagot egy átadón.
Olga Szafronova ügyét eddig biztonsági okokból titkolták.
„Jövő év végén megkezdődik a vakcinagyártás a debreceni nemzeti oltóanyaggyárban” - mondta Palkovics.
„Első ránézésre a városod kórházában dolgozó nővér messze nem hasonlít azokra a katonákra, akik mondjuk Afganisztánból jöttek haza. A mélyben azonban hasonló folyamatok zajlanak bennük.”
„Ne kelljen arra gondolnom, hogy valakit a származása miatt ér hátrányos megkülönböztetés Magyarországon. Mert most erre gyanakszom, különösen a CEU- és az SZFE-ügy fényében.”
A kórház főigazgatója ezért felvételi zárlatot rendelt el.
Lagzihangulatban gyűlt össze Kötcsén a NER krémje.
A Fidesz pártigazgatója azt mondta a kötcsei találkozó előtt, hogy csak véletlenül utazott egy repülőn korábban az ügy egyik gyanúsítottjával.
Eddigi legnagyobb vállalkozását indítja el a Partizán: 32 helyszínen rendeznek előválasztási vitát. Megkérdeztük Gulyás Mártont, hogyan készülnek a csatorna sikerét berobbantó nagyinterjúk, beszélt az eldobott festékbomba utáni tökéletes pillanatról és kiderült, melyik szereplését volt a legnehezebb visszanézni.
Az abortusz során pedig „lényegében egy emberkezdeményt pusztítanak el” - derül ki a tananyagból.
Népszerű élő beszélgetős műsorában kért fel egy erőszakolót, hogy egy próbababán mutassa be, hogyan csinálta, aztán még nevetgélt és viccelődött is ezen.
"Húsz év alatt egyetlen nemzetközi szervezet sem nyújtott gyakorlati segítséget ahhoz, hogy kiépíthessék a szükséges infrastruktúrát a menedékkérők befogadására"
Az ő műve volt a Zorba, a görög című film zenéje és a palesztin himnusz is.