Az amerikai Legfelsőbb Bíróság elutasította Donald Trump elnök fellebbezését, így az újságíró jogosan kéri a pénzt.
Az intézménynek nem volt semmiféle engedélye.
Az elnök a gazdagodását egy magyaroknak ismerős érveléssel magyarázza.
A mentést egy Jordániából érkezett mentőcsapat hajtotta végre.
Tótth Árpád korábbi kórházigazgatót, egészségügyi szakértőt nevezte ki országos kórház-főigazgatónak Magyar Péter miniszterelnök.
Ez volt az az eset, amikor a volt külügyminiszter arról posztolt, hogy szerényen vonatozik, csakhogy a gép eközben üresen követte.
A Tisza alelnöke szerint vannak, akik az ő nevére hivatkozva tárgyalnak a NER szereplőivel, „befolyást vagy személyes előnyt próbálnak szerezni”.
Lajtos kocsikat küldtek a nógrádi településre.
Pénteken az orosz elnökkel, hétfőn a kínai elnökkel tárgyalt a fehérorosz diktátor.
A „kék buszos” után a „sárga buszos” hálózatot is bővítik.
Tamásné Czinege Csilla a kormányváltás óta eddig is irányította a hatóságot.
Felszólal Magyar Péter is.
Egy 15 éves fiú és egy 14 éves lány száguldott az autóval, volt, amikor a 180 km/h-t is elérte a sebességük.
Hódmezővásárhely polgármestere egyre kritikusabb a Tiszával szemben.
Ráadásul a hatóság már négy hónapja tudott a szennyezésről, mégis csak most léptek.