A magyar uniós biztos kisebb nemzetközi vihart okozott a palesztineknek szánt uniós pénzek körül.
Sikerült visszaszorítani az összes terroristát Gáza területére.
29 halottja van az esetnek, köztük nők és gyerekek.
A jegybankelnök hétvégi programajánlóval válaszolt, amikor az inflációról kérdeztük a Műszaki Egyetemen tartott előadása előtt. Matolcsy szerint két és fél éve sikeresen küzdenek.
Egy ferencvárosi háznál találkoztunk a miniszterelnökkel, ahová mostanában minden kedd reggel beugrik egy órára.
A független szakértők által írt tervezet szerint a jogsértések egy bizonyos szintje és ideje után nem maradhat egy ország az EU tagja.
Sajnálta, hogy elfecsérelte a korábbi éveit a Beatrice zenekarra.
Azerbajdzsán villámháborúban fegyverletételre bírta a szakadár állam erőit.
Ezen felül kétmilliós sérelemdíjat is ki kell fizetniük.
Az álrevizor arra próbálta meg rávenni az ott dolgozókat, hogy térítésmentesen kiszolgálják, de hitelességét a fellépése, okmányai önmaguknak is ellentmondó tartalma, valamint a tény, hogy évekkel korábban a hely törzsvendége volt, egyaránt kétségbe vonták.
Michal Šimečka a jövő heti szlovák választásokon Robert Fico korábbi miniszterelnök fő kihívója, pártja a felmérésekben szorosan Fico pártja, a Smer mögött áll.
A Darwin-díjas mutatvány után most börtönbe is mehet.
A két magyar férfi 400 milliós kárt okozott a költségvetésnek, most börtönbe mehetnek.
Ha a többi NER-propagandát is hozzászámoljuk, nyolcmilliárdnál is több gyanús forrás tűnik fel. Ez pedig több mint a duplája annak az összegnek, amit az ellenzéken keres az Állami Számvevőszék.
Az ukrán elnök reméli, hogy még idén sor kerülhet a tárgyalásokra. Erről az ENSZ közgyűlése előtt beszélt, ahol ott van Novák Katalin is.