Mielőtt elhinnénk, hogy a délnyugati határszakasz túlsó oldalán a tejjel-mézzel folyó futball-Kánaán terül el, nem árt kicsit közelebbről megnézni, milyen modell szerint nevelik nyakra-főre a futballista-tehetségeket a horvátok. Főleg, mert könnyen előfordulhat: olyan, hogy horvát modell, nem is létezik.
Thomas Meunier eltiltása sokba kerülhet Belgiumnak: a jobbhátvédnek nincsen természetes helyettese a keretben, így Martínez szövetségi kapitánynak most improvizálnia kell. Előzetes a vébé első elődöntőjéhez.
Labdával siralmas, labda nélkül zseniális az angolok csatára, akit a saját szurkolói a pokolba kívánnak, a szaksajtó ellenben körömszakadtáig védelmezi. Akár jelentős túlzások árán is.
Belgiumnak volt egy remek húzása, de aztán csak imádkozott, hogy a remeklő brazilok hagyják ki a helyzeteiket. Kihagyták, így nem lesz dél-amerikai válogatott a vébé elődöntőiben.
Az oroszok elleni nyolcaddöntőn látványosan megbukott a tiki-taka, vagyis a céltalan, leginkább védekező jellegű passzolgatás. Guardiola is a falra mászik tőle, de vajon mit találtak ki ellene a vb házigazdái? Elemzés.
A világ egyik legjobb védője, a koreai De Gea és a játékos, aki mellett Neymar nem is látszik - ők mind ott vannak a csoportkör legjobbjai között.
Németországot sokkolta a címvédő válogatott bukása a vb csoportkörében. A magabiztosság arroganciába fordult, Löw idejétmúlt módszerekhez ragaszkodott, a csapatnak pedig alig volt értelmezhető gólhelyzete. Tényezők a háttérből.
A lengyelek bukása után újra felerősödtek a hírek, hogy a játékosok isznak, mint a kefekötő.
A sötét oldal a jedik ellen, jó vs. rossz, támadás kontra védekezés. A végletek vébéjét látjuk, nem véletlen, hogy nem akadt még igazán jól játszó csapat a mezőnyben.
1990 óta nem volt ennyire gólszegény a vébé, de mégsem akar jönni az első 0-0. Marokkó tökön lőtte magát, Irán elrabolta a semlegesek szívét. VB-napló, hetedik rész.
Magukhoz képest inkább nagyon jók - legalábbis Tunézia ellen. Mondjuk mindent elmond a csapatukról, hogy kevés híján így is betlivel sikerült indítaniuk a tornát, de aztán jött Kane, aki Lineker óta az első angol duplázó a vb-ken.
Cristiano Ronaldo eddig minden világbajnokságán maximum egyetlen gólt szerzett, tegnap hármat pakolt be a megszeppent és potyázó De Geának. Három kérdéssel foglaljuk össze a napot.
Csercseszov taktikailag nem a legkifinomultabb edző, össze is veszett egy rakás játékossal. És mi sem vagyunk ott, hogy kapjunk egy hatost.
Elveszítették a legjobbjukat és az edzőjüket, akivel kijutottak a vébére. Innen szép nyerni.