Az ISIS által inspirált merényletet tervezett zsidók, keresztények és az LMBT-közösség tagjai ellen. Akár 20 évet és kaphat.
Több mint száz ember volt kénytelen egy hegyi szentélyben éjszakázni Japánban, miután a heves havazás elzárta az oda vezető utakat.
Az iráni vezetés elismerte, hogy vannak akik jogosan tiltakoznak a gazdasági nehézségek miatt, velük hajlandóak is tárgyalni, de a „zavargókat a helyükre fogják tenni”. A tüntetéseknek már legalább tíz halálos áldozata van.
A hatóságok szerint algavirágzásról lehet szó, a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak a hasonló jelenségek. A túlzott algavirágzás az egész tengeri ökoszisztémát veszélyezteti.
Békés Márton alapítványa 4,5 milliárdot kapott, örülhetnek a taxisoknál, a pecásoknál és a Rákóczi Szövetségnél is.
Fokozódik a feszültség a Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesületében.
Egy olajraktár ki is gyulladt, egy másikon csak kisebb sérülések keletkeztek helyi jelentések szerint.
Részben olyan államokról van szó, amelyek esetében idén nyáron már részlegesen megtiltották a beutazást az Egyesült Államokba. Európai ország nem érintett.
A Stoptime zenekar Jerevánban lépett fel egy hónapnyi elzárás után. Örményországban kezdenek új életet.
Mark Rutte főtitkár azt mondta, minél erősebb helyzetbe kell hozni Ukrajnát a béketárgyalások előtt.
Koskovics Zoltán az X-en hergelt. A rendőrség egyszer már lezárta az ügyet, most újraindult a nyomozás.
Úgy tűnik, semmi valóságalapja nincs az Index által közölt „tiszás terveknek”, a kormánypárt mégis egész kampányt húzna fel rá.
Ajándékokkal, ígéretekkel, fenyegetéssel vette rá őket a szexre. Új tanúvallomások születtek Juhász Péter Pál ügyében.
A gázoló más miatt börtönben van, most emberöléssel is meggyanúsították.
A járat 2014 márciusában tűnt el, december 30-tól újra keresni fogják.