A MOL-vezérigazgató-helyettesének nem ez az első focis érdekeltsége.
Az a trumpisták meggyőződése, hogy menekülteket csempész be az országba a rezervátum.
Valamilyen mérgező anyaggal keverték a drogot.
Az sem kizárt, hogy Macron Oroszországba utazik Putyinnal tárgyalni.
Az ukrán kormány szerint ezzel fölösleges pánikot keltettek az amerikaiak.
Eredetileg 15 évre szánták, de végül több mint 30 évig fog működni.
„A városom, az otthonom, a családom, a szomszédaim, a lányom iránti szeretet hozott ma ide” - mondta.
Sajnálatosnak tartják, hogy egyáltalán megszervezték.
A belügyminiszter szerint 5000 ember vett volna részt az akciókban.
Mehetnek az influenszerek hintázni.
A benzin beszerzési ára 5 forinttal, a gázolajé 6 forinttal emelkedik, de a hatósági ár miatt nem emelhetnek.
A GVH tavaly januárban már 1,6 milliárdos bírságot szabott ki az ügyben érintett cégekre.
Emellett a gyanús eltűnések és megfélemlítés is mindennapos.
A futballklub felfüggesztette a játékost.
Mielőtt ő felszólalt, senkinek nem volt kifogása a részvétel ellen. Aztán meggondolták magukat.