A döntést a harmadik hullám miatt megugrott betegszámmal indokolják.
A francia hatóságok tudtak a sugárszennyezés iszonyatos mértékéről, de évtizedekig titkolták.
A paksi gyorsítás most már inkább totojázásnak tűnik.
Tashnuva Anan Shishir az ország 1,5 millió transznemű emberének ad reményt ezzel az úttörő lépéssel.
Ünnep, megbecsülés ide vagy oda, Olga csak egy oltásellenes DK-s Budai szerint.
Rengeteg visszatérő karakter, ismerős poénok, látványos jelmezek, Eddie Murphy gumiarca - ha valaki elsőre szerette, ezen is nevetni fog. Önmagában viszont nehéz értelmezni.
A Stanford egyetem kutatója szerint a videós értekezletek során az emberi kommunikációval ellentétes hatásokat kell kompenzálnunk. Ez a magyarázata annak, hogy borzasztóan kifárasztanak minket.
A virtuálisan rendezett díjátadóra 60 százalékkal kevesebben voltak kíváncsiak, mint a tavalyira.
Gyújtogattak, rongáltak. Az élelmiszersegély-csomagokra utaztak.
A szexmunkások szerint diszkriminatív, hogy a fodrászok már dolgozhatnak, ők pedig nem. A vendéglátósok a terasznyitást sürgetnék.
A szervezet veszélyhelyzeti igazgatója szerint a vírus egyelőre még előnyben van.
Hivatali visszaélés? Milyen hivatali visszaélés?
A sorozat Francine Klagsbrun nagy sikerű életrajzi könyve alapján készül, Barbra Streisand az egyik producer.
Előreláthatólag március 16-ig nem kell menniük a gyerekeknek.
Az Unió az ellenzéki politikussal való törvénytelen bánásmód miatt lépett így fel.