Kiss Imola

A bíróság kimondta: a kormánynak ki kell adnia a 35 éves autópályakoncesszióhoz készült számításokat

Ezekből kiderülhet, igaz-e, amit a kormány állít, vagyis hogy megérné ez az üzlet az országnak.

Kiss Imola
belföld

Simonka György felszámolás alatt álló cége 230 millió forinttal tartozik a pünkösdista egyháznak

2017-ben kereste meg őket azzal a cég, hogy nehézségeik vannak.

Kiss Imola
belföld

A fideszes Németh Zsolt kiírta, hogy „Ruszkik haza!”, ez pedig váratlan zavart keltett a kommentelők körében

Homokszem került a Fidesz kommunikációs gépezetébe.

Kiss Imola
POLITIKA

24 óra alatt kilencszer ismételte meg Orbán március 15-ei beszédét az M1

Csak hogy biztosan átmenjen az üzenet.

Kiss Imola
POLITIKA

Délnyugat-Európa után a kontinens közepét is elérte a szaharai porvihar

Nekünk narancssárga ég helyett saras eső jutott.

Kiss Imola
időjárás

Gulyás Gergely köszönetet mondott azoknak a tanároknak, akik nem sztrájkolnak

Amiért „belátták”, hogy nem ez a tiltakozás legalkalmasabb módja háborús helyzetben.

Kiss Imola
oktatás

Erős földrengés volt Japán északkeleti részén

A hatóságok szökőárriadót rendeltek el Fukusima és Mijagi prefektúrában.

Kiss Imola
külföld

Határérték alatti a toxikus fémek mennyisége a Sajó magyarországi szakaszán

Nincs ok ijedségre, nem vörösiszap okozta a folyó elszíneződését.

Kiss Imola
környezet

„Igazmondó” Orbán-levéllel népszerűsíti magát az ezalenyeg.hu

Nem kell aggódni, a miniszterelnök sosem küldene ilyet a lakosságnak.

Kiss Imola
Média

A türkmén diktátort a fia váltja az elnöki poszton

Lefektetik a dinasztia alapjait.

Kiss Imola
külföld

Dolly Partont jelölték a Rock & Roll Hall of Fame-be, de szerinte nem érdemli meg, ezért visszalépett

Azt mondja, előbb csinálna egy jó rock & roll lemezt.

Kiss Imola
ZENE

Kínában utoljára két éve regisztráltak annyi új covid-fertőzést, mint most

Egyik napról a másikra több mint duplájára ugrott a számuk.

Kiss Imola
járvány

Az ausztrál bíróság szerint a környezetvédelmi miniszternek nem kell figyelembe vennie a gyermekek jövőjét, amikor szénbányákról dönt

Nem károsítják meg a 18 év alattiakat eléggé.

Kiss Imola
környezetpusztítás

Találkozott az örmény és a török külügyminiszter, hogy javítsák a két ország kapcsolatát

Elmondásuk szerint produktív és konstruktív megbeszélést folytattak.

Kiss Imola
külföld

Karácsony Orbánnak: Az autóbuszokra is vonatkozzon a 480 forintos hatósági ár!

A főpolgármester szerint megint a közösségi közlekedést bünteti a kormány, pedig lennének más eszközeik az üzemanyagválság kezelésére.

Kiss Imola
POLITIKA