Kolozsi Ádám

Putyin azt mondja, hajlandó tárgyalni Ukrajnával a 2022-es isztambuli feltételek alapján

De ködösít, hogy mi lenne a Donbásszal.

Kolozsi Ádám
külföld

Bár már májusban megbukott, csak most mondott le Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, és még a nyarat is végigtolná a 3 milliárdos állami támogatással

Így még Gyulai és Deutsch Tamás hűtlen kezeléssel kapcsolatba hozott testvére diszponálhat a versenypénzek felett.

Kolozsi Ádám
sport

Teljes a politikai káosz Romániában: a 24. órában vannak a pártok, hogy miniszterelnököt találjanak

Négy forgatókönyv játszik, de Románia egyre inkább halad az előrehozott választás felé. A szélsőjobbnak annál jobb, minél kevésbé látszik a megoldás.

Kolozsi Ádám
külföld

Kiesett a 11. emeletről és meghalt egy magyar birkozó Szófiában, a rendőrség szerint öngyilkos lett

Németh Zsanett korábban Magyarországnak nyert érmeket, az utóbbi időben bolgár színekben indult.

Kolozsi Ádám
sport

Most lehetne kivezetni az árréstopot – mondja Varga Mihály

Országspecifikus okokból csökken az infláció és javulnak a gazdasági kilátások a jegybankelnök szerint.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Szombattól harmadfokú hőségriadó az egész országban

Jön a Nyugat-Európát már kitikkasztó, életveszélyes afrikai hőség.

Kolozsi Ádám
belföld

Hiába top olajtermelők, az ukrán támadások miatt már nem tudnak elég benzint adni az orosz kutakon

Úgy bezuhant a termelés az orosz finomítókban, hogy már csak 30-40 litert lehet tankolni egyszerre.

Kolozsi Ádám
külföld

Az Ukrajna újjáépítéséről szóló nemzetközi csúcsra éppen Zelenszkij nem megy el, miután összeveszett a lengyelekkel

Több tucat állam- és kormányfő megy Gdanskba, hogy Ukrajna támogatásáról tárgyaljanak - az ukrán elnök nélkül.

Kolozsi Ádám
külföld

A történelem bekavart Európa egyik legfontosabb stratégiai szövetségébe: mélyponton a lengyel–ukrán viszony Zelenszkij ki nem kényszerített hibája után

A volhíniai mészárlásban százezer lengyelt öltek meg az ukránok a II. világháborúban, és ez most újra mérgezi a két ország kapcsolatát. Lengyelországban már az ukrán származásúak listázását követelték.

Kolozsi Ádám
külföld

Hiába védekezett azzal a Pázmány, hogy egyházi intézményként ők azt csinálnak, amit akarnak, jogerősen is kimondták, hogy diszkrimináltak, amikor a melegtémájú kutatása után kirúgták az oktatót

Az egyetemnek nem tetszett, hogy Bognár Bulcsu LMBTQ-témát vizsgált, most vissza kell venniük. A kutató szerint politikai alapon korlátozták a kutatói szabadságot, de végre pozitív változásokban bízik.

Kolozsi Ádám
belföld

A Perintfalvi Rita elleni kamupornós lejáratás miatt mehettek házkutatásra a rendőrök Bede Zsolthoz, Orbán igeforrásához

A teológus leírhatatlanul boldog, hogy a rendőrség az áldozatok oldalára állt.

Kolozsi Ádám
belföld

Sétány, bicikliút, futópálya, parkok: kész a koncepcióterv a dél-budai Duna-partra

Budapest egyik legkaotikusabb, elhanyagolt partszakasza újulhat meg. Nagy szüksége lenne rá a városnak, hogy visszakapja a Dunáját. A megvalósítás azonban 3-8 év is lehet.

Kolozsi Ádám
Budapest

Kivezeti a kormány a védett üzemanyagárat

Erős forint, csökkenő olajárak: bő három hónapot élt a védett ár, Magyar szerint havi 50 milliárdunkba került.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Több százezres bértámogatást ad a minisztérium a nyári diákmunkára a cégeknek

A támogatást a munkaadó cégek igényelhetik idén nyáron a 25 év alatti diákok után.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Orbán szerint fantasztikus országot csinált 16 év alatt, az egészségügy nagyon sokat fejlődött, a Tiszának is vétóznia kellene Brüsszelben

Orbán Brüsszelben próbálja megnyugtatni patrióta szövetségeseit, a neki nem tetsző kérdéseket egy-egy szóval üti el.

Kolozsi Ádám
belföld