A második világháború végén Budapest romokban hevert. Az újjáépítés első lépése az volt, hogy valakinek el kellett döntenie, mi az, ami még menthető a szétbombázott városban. Ez a személy pedig a legtöbb esetben egy alacsony, törékeny nő volt, aki később New York-i felhőkarolókat épített.

A 20. század elejének budapesti népszállója trafikkal és ruhatárral, kádfürdővel és pompás ebédmenüvel várta vendégeit. Ma éjszakáról éjszakára budapestiek százai keresnek itt menedéket, eredeti Zsolnay-csempék között, ágynemű nélkül.

Beszakadt kripták, borostyánnal sűrűn benőtt sírok, titokzatos héber feliratok: ez a Salgótarjáni utcai zsidó temető. Egykor itt versenyeztek egymással a leggazdagabb zsidó családok, hogy melyikük tud nagyobb mauzóleumot emelni a dinasztia tagjainak.

Budapest egyik legkülönlegesebb lakása egy olyan házban, amit nagyon szeretnek a lakói. A története olyan, mint az egész városé: sok figyelemmel találták ki, kegyetlenül szétverték, de sosem késő új életet lehelni bele.

Mit szólnál, ha a főnököd áthívna, hogy nyírd le a villája előtt a füvet? Vagy gyűjts neki tűzifát? Az Óbudai Gázgyárban pontosan így zajlott az élet, cserébe a gázgyári munkások irigylésre méltó körülmények között élhettek itt.

Bajuszra tapadó sörhab, 24 órában nyitva tartó kávéházak, buli az orfeumban: nincs olyan korszak, amire mi, budapestiek kedélyesebben emlékeznénk vissza, mint a századforduló világa. Kozmetikázott képeslapok és a mögöttük lévő világ.

Időutazás a Vasas Szakszervezet art déco székházában a Rajk-pertől A Király című sorozat forgatásáig. Ami állandó: a székház majdnem száz éve várja a nap 24 órájában a vasasokat.