A Corvinuson és a Pannon Egyetemen is megpróbálták tanulmányi átlaghoz kötni a diploma kiadását. Ennek most vége.
Szeptember közepén rúgják ki őket.
A második világháború óta törvény tiltotta, hogy közvetlen önvédelmen túl bevessék a hadsereget. Ennek most vége.
A román elnököt, a parlamentet és a kormányt is felszólították, hogy vigyázzanak rájuk, az EU-hoz is elküldik panaszaikat.
Az aszfaltkeverőkről szóló vitának csak a bíróságon lesz vége. Útépítés továbbra sem lesz itt az EU pénzéből.
A MET eddig azt állította, hogy a biztonsági tartalékból kivett gáz 2,6 százalékát vette csak meg. A fejlesztési miniszter most elismerte, hogy legalább 34 százalék volt az. Tóth Bertalan MSZP-s képviselő kérdésére derült ki, hogy mi történt 2013 őszén.
Hatalmasat árat fizettettek a görög kormánnyal a népszavazásért. A görög euró megmarad.
Athén és Brüsszel vitájában az a bizarr, hogy elvben egyik sem akarja a Grexitet, de közben egyre valószínűbb, hogy ez lesz a vége. A szakítás mindkét oldalnak nagyon fájna, de már annyira összevesztek, hogy nagyon nehéz lesz méltósággal együtt folytatni. A biztonságra vagy a holnapi választásokra figyelnek majd jobban?
A franciák egyre hangosabban követelik, hogy az EU mentse meg a görögöket. A németek viszont semmit sem adnának már. A déli országok Párizs, a keletiek és északiak Berlin mögött állnak a vitában. Döntés csak kedd este várható, de előtte hétfő este még Hollande és Merkel megpróbál egymás között dűlőre jutni.
Az euróügyi biztos emlékeztetett, hogy az európai adófizetők nagyon sok pénzzel segítették eddig Görögországot, és azt is mondta, hogy nemek győzelmével sokkal nehezebb lett a helyzet.
A vasárnapi görög népszavazásnak sem a kérdése, sem a tétje nem egyértelmű. Közben se a görögök, se az EU nem akarja, hogy otthagyják kilépjen Görögország az eurózónából. Ahogy azonban az események elfajultak, még az is lehet, hogy az lesz a végén, amit senki sem akart.
Az Oxi a nem. Azt mondta, hogy aki így szavaz, az a zsarolás ellen szavaz. A pénzügyminiszterét többen is csókolgatták.
10-én az osztrák kormány arról tájékoztatta a magyar követet, hogy nem küldenek vissza az eddiginél több menekültet Magyarországra. 24-én a magyar kormány határozatot hozott, hogy sajnálják, hogy tömeges visszaküldésre készülnek az osztrákok. A magyar külügy több mint 4000 toloncolástól tart. Az osztrák belügy erről viszont nem tud. Bécsben vagy Budapesten nem mondanak igazat?