A radarokon állítólag ez látszott. Az oroszok szerint nem is volt arrafelé légitámadás.
Angliában élő olvasónk kedden két levelet is kapott: az egyik szerint felvették a választói névjegyzékbe, a másik szerint nem vették fel.
A KSH tanulmánya szerint a legjobban képzettek mennek. A férfiak inkább Németországba, a nők inkább Olaszországba mennek.
Orbán legszűkebb környezetéből tudja, hogy jövő év elején előre hozott választások lehetnek.
Szerinte a tiszta, keresztény, tradicionalista és virágzó Közép-Európa lesz Európa vezető ereje. De ugrál már úgy a Nyugat, ahogy fütyülnek?
Ő a 13. áldozat az idén Calaisnál. 900 menekült gyerek vár egyedül az átkelésre.
Hivatalosan azt mondják, hogy csak fejezik be, ha megint sok lesz a menekült.
A szociáldemokraták győztek az önkormányzati választáson, az AfD több mint 13 százalékot kapott.
Az igazi ellenzék nem lépte át a küszöböt.
Fantasztikus önfegyelem kellhetett ehhez.
Nyolc embert sebesített meg az elkövető, mielőtt lelőtték.
A város kormányzója szerint a minősítés attól függ, hogy mit értünk terrorizmus alatt.
49-en vigyázzák a zöldhatárt október végéig.
Az orosz ENSZ-nagykövet szerint a tűzszünet is borulhat.