Magyari Péter

Két miniszter és egy csomó főfőnök vallotta: Nem tudom és nem emlékszem

Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető tanúként idéztette bíróság elé a MET-biznisz összes kulcsszereplőjét. Felvonultak, és nem emlékeztek.

Magyari Péter
gazdaság

Orbán simicskázással vágott vissza

MSZP: Orbán másik filmet nézett. Jobbik: Orbán mondjon le.

Magyari Péter
politika

Orbán Viktor nem ezt ígérte, és Lázár János is hazudott

Tíz napja még az érvényességhez kötötték az alkotmánymódosítást. Nem jött össze, mégis megcsinálják. Felesleges volt a népszavazás.

Magyari Péter
POLITIKA

Hiába az óriási kampány, nem nőtt semmit a tábor

Annyian szavaztak nemmel, ahányan két éve a Fideszre és a Jobbikra.

Magyari Péter
politka

Az érvényesen szavazók szinte mind nemet mondtak, de kevesen voltak

Majdnem 6% érvénytelenül szavazott, ezért a várakozásnál is rosszabb a részvételi adat. A szavazatok kétharmadát számolták össze.

Magyari Péter
POLITIKA

Leverte a Fidesz a lécét

Így is elment másfél év a migránsozással, de a slusszpoén nem sikerült. Túltolták.

Magyari Péter
POLITIKA

Bombariadó és egy óbudai részeg miatt 35 percet csúszott minden

Este 10 és 11 között lesznek eredmények. A teljes részvételi létszám is csak akkor derül ki.

Magyari Péter
politka

Semjén Zsoltnak ez magas

Elsöprő támogatásról beszélt. A kormány élni fog a felhatalmazással. És erején felül segíti a migránsokat, ha nem jönnek ide.

Magyari Péter
politika

Népszavazás van egy zagyva kérdésről

A Jobbik kitalálta, a kormány megcsinálta. Hogy az eredményből mi következik majd, azt Orbán Viktor sem árulta el.

Magyari Péter
politka

Bulgáriában is betiltották a burkát

240 ezer forint pénzbüntetés jár az arc takarásáért.

Magyari Péter
külföld

Fontos sikerről számolt be a rezsibiztos

Magyari Péter
sport

Schmitt Pál: Róma visszalépése Párizsnak jó, nem Budapestnek

A 2024-es olimpia odaítélésekor az afrikai és dél-amerikai szavazatok így nem oszlanak meg két latin város között szerinte.

Magyari Péter
Budapest

Várszegi Asztrik: Az erőszakos propaganda dacot vált ki, blokkolja a gondolkodást

A bencés főapát rossznak tartja a kormány a népszavazási kampányát.

Magyari Péter
POLITIKA

Kezet fogott az izraeli kormányfő a palesztin vezetővel Simon Peresz temetésén

Orbán Viktor közelről nézte.

Magyari Péter
külföld

Meghalt három kínai halász, amikor a koreai parti őrség rájuk támadt

Dél-Korea szerint rendszeresen átjárnak az ő vizükre a kínaiak. Egyre több az incidens.

Magyari Péter
külföld