Az USA külügyminisztere szerint fájdalmasak a büntetések, akkor is, ha az oroszok titokban segítik az északiakat.
A szocialista frakcióvezető átadta a saját helyét, Mellár az Isten akaratát teljesíti azzal, hogy elfogadta azt.
Orbán Viktor már 2015-ben megmondta, hogy a nyugatiak megnyugszanak, ha rászállhatnak az új atomerőműre, mert "ahol hús van, ott légy is van". A számítása bejött, kedden egy amerikai - francia multi kapta a legnagyobb falatot. Klaus Mangold német üzletember pedig máris kétszer járt jól.
Hiába derített ki bármit is az OLAF, ha a magyar hatóságok nem lépnek, nem lesz ebből semmi, még csak az ügy részleteit sem hozzák nyilvánosságra. Az Európai Ügyészséget épp ez ellen hozták létre, csakhogy abból meg direkt kimaradunk.
A felvonulási épületek tervei nem feleltek meg a magyar követelményeknek. A milliószor bonyolultabb reaktorok papírjai még csak most jönnek majd, a finnek azokat is visszadobták.
Másfél éve még ki akart lépni az EU-ból, de most inkább magasabb tagdíjat fizetne. Az "állítsuk meg Brüsszelt!" jelszót "erősebb, bátrabb Brüsszelt" szlogenre cserélte hétfőn.
Márki-Zay Péter lehet az egyetlen kihívója a Fidesz és Lázár János emberének a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson. Szocialisták és jobbikosok is beálltak mögé, a félelem ellen harcol.
Egyetlen levelet mutattak meg a két német kapcsolatából közérdekű adatigénylésre, de az pont arról szól, hogy milyen jó volt tárgyalni a Gazprom embereivel. A két német kapcsolata egy budapesti repülés és Paks 2 miatt lett érdekes.
A német parlament négy pártjának sem tetszik a rendszer, a Facebook szerint alkotmányellenes. A világon először Németország hozott szigorú törvényt a közösségi oldalak rendszabályozására.
4 millió dollárba (több mint egymilliárd forintba) került a rendezvény.
Olyat kért a CSU, amit az SPD nem akar.
Állítólag egy rendőrt is lelőttek.
Annektálásról döntött a Likud.
Á. Zalánt a Moha utcában kapták el.