Sok dologra kell figyelni, a hiányzókat listázó kollégáktól a láncszavazókig. A kormánypártoknak mindenhol, az ellenzéknek a nagyobb városokban lesz delegáltja, aki ellenőrzi, hogy minden törvényesen megy-e.
Megyei szintről városira küldték az MSZP feljelentését. Mire érdemben elindul a nyomozás, addigra vége lesz a választásnak.
Az önkormányzati választás tétje hosszabb távon az, hogy Magyarországon lesz-e politikai ellenzék. Legalább olyan szinten képesek lehetnek-e az ellenzéki pártok befolyásolni az országot, mint Lengyelországban? A kormánnyal elégedetlen polgároknak lesz-e módjuk kifejezni elégedetlenségüket demokratikus és békés körülmények között?
A mostani kampányban végignéztük az összes hírt öt településről az M1-en. A közszolgálatinak nevezett csatorna ezek alapján nem csak elfogult, hanem konkrétan a Fidesznek kampányol. Az ellenzéki jelöltekről szinte csak akkor beszélnek, ha listázzák a migránsok feltételezett barátait.
Az arculatot az önkormányzattól kölcsönözték, és ezzel megtéveszthették a választókat. Csőzik László ellenzéki polgármesterjelölt a plakátok azonnali eltávolítását követeli.
Százakat tartóztattak le.
Kampány van, idei beton nem maradhat átadatlanul.
A párizsi állatkert cebuszigeti disznói botokkal ástak fészket. Eddig is tudták, hogy okos állatok, de azt nem, hogy ennyire.
Betiltották a maszk viselését is, mégis eltakart arccal vonultak utcára a demokráciát követelő fiatalok.
A Fidesz alelnöke szerint a volt fideszes miniszter azért szorít a szocialisták szegedi emberének, hogy Hódmezővásárhely jobban feküdjék a kormánynál.
Egy borjú csúszott a meredek és síkos partról a mélybe. Két állat életéért még küzdenek Thaiföldön.
Ezúttal is kurdok ellenőrizte terület a célpont. Amerika óvatosságra int.
Október 21-én két amerikai űrhajós történelmi küldetésre megy.
Bagdadban egy időre lekapcsolták az internetet, hogy ne legyen több szervezkedés, de hiába.
Alig egy hetük volt kellemesebbé tenni a betegek környezetét.