A kórházak kiürítése miatti felháborodással kezdődött egy hónapja Clark Ádám téri akciósorozat. A szervezők szerint a kormány meg akarja úszni, hogy Mészáros Lőrincen kívül másokon is segítsen, és Orbán arra fogadott, hogy nagy baj nélkül lemegy az egész. Ezért valódi intézkedések helyett csak a propagandát működteti. Donáth Anna, Hadházy Ákos és Szél Bernadett együtt adtak interjút.
Az EU-s intézmények egyelőre próbálják figyelmen kívül hagyni, hogy a legnagyobb gazdaságú tagállamában kimondták, hogy felülbírálhatják a közös intézmények döntéseit. Ám ez még kevés az unió működését fenyegető probléma megoldásához.
A német alkotmánybíróság kimondta, hogy az EU bíróságának valamiben nem volt igaza. Sosem fordult még elő, hogy egy nemzeti bíróság felülbíráljon egy EU-s döntést. Ennek drámai hatása lehet, a precedens a magyar kormányt is felbátoríthatja.
Hódmezővásárhely polgármestere szerint a kormány politikai okok miatt szorongatja az önkormányzatokat, népszerűtlen intézkedéseket tolva rájuk.
Ami eddig 10 000 riál volt, az mostantól 1 tomán lesz.
Az Európai Bizottság által kezdeményezett gyűjtésből oltóanyagot fejlesztenek, és egészségügyi eszközöket osztanak szét, szerte a világon.
Bergamóban 568 százalékkal nőtt a márciusi halálesetek száma.
Aki nem akarja helyben megvizsgáltatni magát, annak négy napos teszteredményt kell hoznia magával, vagy két hét karanténba kell vonulnia.
A kisebbik kormánypárt ezzel alaposan megkavarná az európai biztonsági rendszert.
Szél Bernadett független képviselő például nagyon hangos orgonálást játszik le az autójából. Aztán mégis megállították a rendőrök, mert rendkívüli jogrend idején demonstrált.
Egy kormányzati tanulmány szerint a Tienanmen téri vérengzés óta nem látott mélységbe eshet vissza a kapcsolat az USA-val.
Petr Necas kabinetfőnöke a szeretője is volt, aki a katonai hírszerzéssel figyeltette meg főnöke feleségét. A 2013-as botrány újra napirenden van.
Úgy vélik, hogy pünkösdkor nyithatnának.
A Petőfi híd alatt harapdált egy facsemetét.
Április 7-ig 728 ember életét követelte a tévhit.