Horváth Péter János visszatért az energiahivatal élére. Korábban együtt bukott Simicska Lajossal, majd Spéder Zoltánnal is, de Mészáros Lőrinc tavaly már visszahozta egy fontos pozícióba.
Egy héten át tart a népszavazás Oroszországban az alkotmány megváltoztatásáról, pedig a járvány előtt még úgy volt, hogy lezavarják Lenin 150. születésnapján. A módosítás lehetővé tenné, hogy Putyin akár 2036-ig is elnök maradhasson, és ezzel hosszabb ideig vezesse az országot, mint Sztálin tette.
Akinek nem tetszik a propaganda, vagy másféle társadalmi párbeszédre vágyik, az üres ívek elküldésével, összegyűjtésével fejezheti ki véleményét.
Törött lábbal hevert négy méter mélyen.
Az elnökségben viszont csak egy ember maradt az eddigi vezetésből.
Heiko Maas szerint az amerikai - német kapcsolat bonyolulttá vált. Merkel tanácsadója drámaibban fogalmazott.
Edward Colston a 18. század elején rabszolga-kereskedelemből szerzett vagyonát jótékonykodásra fordította. A rasszizmus ellen tüntetők most jelképesen végeztek vele.
Kásler: Fikció, hogy betegek nem kaptak megfelelő kezelést.
Április vége óta kisebb turistahajókon éltek. Megfenyegették a kormányt, hogy túszul ejtik a legénységet, ha nem köthetnek ki.
Banán között lapult az 50 milliárd forintot érő szállítmány, de a rotterdami a rendőrök megtalálták.
Egy szörföző férfi combjába harapott.
Rendkívüli tisztújítás lesz, de Kulcsár Krisztián elnök várhatóan ismét pályázik.
Március elején még 70 százalékuk gondolta, hogy jó irányba mennek a dolgok, most csak 46 százalékuk. 17 százalékuk most inkább Bidenre szavazna.
Egy héttel a gyilkosság után nyilatkozott az izraeli miniszterelnök.
A kiskereskedelmi különadó is megmarad.