Magyari Péter

Úgy veszünk nyugati LNG-t, hogy közben még több orosz gázt vásárolunk

Történelmi megállapodásnak nevezte Szijjártó Péter, hogy az állami MVM cseppfolyós gázt vesz Horvátország felől. Valójában amit ott veszünk, azt a Gazprom gázára cseréljük. Húsz éve tervezik az LNG-terminált Krk-re, a horvát - magyar viták eddig akadályozták elkészültét.

Magyari Péter
gazdaság

Ha a legfelső körökre vetül a korrupció gyanúja, akkor nem lépnek a magyar hatóságok

Ez az egyik legsúlyosabb megállapítása az Európai Bizottság Magyarországról szóló jelentésének.

Magyari Péter
eu

Magyarországról főleg rossz példák kerültek bele az EU jogállamisági jelentésébe

A bíróságok irányítása átpolitizált, túl sok pénzt költ a kormány a baráti sajtóra és a legfelső köröket érintő nyomozások korrupciós ügyekben rendkívül visszafogottak.

Magyari Péter
eu

Jourová továbbra is élvezi a bizottsági elnök teljes bizalmát

Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor követelése ellenére sem rúgja ki az alelnökét.

Magyari Péter
eu

UFO-észlelési protokollt vezettek be a japán légierőnél

Ha katona lát ismeretlen repülő tárgyat, akkor le kell fotóznia. A lakossági bejelentéseket pedig kivizsgálják.

Magyari Péter
külföld

Új frontot nyitott Orbán az EU-val vívott háborújában

Lehetetlen helyzetbe hozta az Európai Bizottság elnökét azzal, hogy Jourová kirúgását követeli, pedig Ursula von der Leyen eddig óvatosan bánt Magyarországgal.

Magyari Péter
eu

Lecserélték az államtitkár nevét az OTKA-pályázat oldalán

A múlt héten még Boros Anita vezette a kutatást, de most már Kecskés Gábor neve szerepel a listán.

Magyari Péter
politika

Azért nem ellenőrizte a pénzügyminiszter a drága lélegeztetőgépek beszerzését, mert már nincs veszélyhelyzet

Elmaradt a külügyes szerződések szabályosságának vizsgálata.

Magyari Péter
politika

Orbán felszólította a Bizottság elnökét, hogy rúgja ki a jogállamisági biztost

Amíg Vera Jourová a helyén van, addig a magyar kormány nem áll szóba vele. A cseh biztos azt nyilatkozta, hogy Magyarországon "beteg demokrácia" épül.

Magyari Péter
eu

Szvetlana Alekszejevics elhagyta Belaruszt

A Nobel-díjas írót korábban nyugati diplomaták védték Lukasenka kommandósaitól.

Magyari Péter
külföld

Az örmények már 80 katona haláláról számoltak be

Az azeri fél hallgat a veszteségeiről a vasárnap kitört legújabb karabahi háborúban.

Magyari Péter
külföld

21 millió forintot költött fodrászra Donald Trump

Költségként számolta el, ezzel is csökkentve adóalapját. Ivanka fodrászait is állta, az 30 millió volt.

Magyari Péter
külföld

Szokatlanul erős fegyverekkel mentek egymásnak az azeriek és az örmények

Évtizedek óta feszült köztük a viszony, de ennyi tankkal és helikopterrel nagyon régóta nem csaptak össze egymással. A világ azt találgatja, hogy nagy háború lesz-e.

Magyari Péter
külföld

Kovács Bélát felmentették a kémkedés vádja alól

Az Alkotmányvédelmi Hivatal jelentette fel még hat éve, mert szerintük az oroszoknak kémkedett. Költségvetési csalásért viszont másfél év felfüggesztetett kapott.

Magyari Péter
bűnügy

Orbánék Brüsszelben nemet mondtak az új migrációs csomagra

A V4-ek szerint túl puha az Európai Bizottság javaslata. Orbán EU-n kívüli menekülttáborokat látna szívesen.

Magyari Péter
migráció