A jogérvényesülésért felelős biztos két napon át tárgyalt Budapesten, de a legélesebb vitában nem ért el semmit a magyar kormánynál. Még itt volt, amikor brüsszeli kollégái bejelentették, hogy naponta kivethető pénzbüntetést kérnek a magyar kormány ellen. A Pegazus-ügyről és az EP feloszlatásáról szóló Orbán-tervről is kérdeztük a biztost.
Tavaly Fico, idén Babis, jövőre Orbán? - kérdezik a nyugati lapok, de a párhuzam erőltetett. A párhuzam másik fele inkább megáll, mert a Csehországban győztes szövetség hasonlóan sokszínű, mint a magyar ellenzéki összefogás, és ők is őriznek régi sérelmeket egymással szemben.
Az amerikai, a brit és az európai jegybankok közül egyik se emel kamatot, hiába magasabb az infláció az USA-ban és Európában is a vártnál. Az energia és sok nyersanyag ára elképesztő ütemben emelkedett az utóbbi hónapokban, de a jegybankok szerint ez elmúlik, ha túl leszünk a nyitás utáni fogyasztási mámoron.
Az Exxon eladja a fekete-tengeri mezőt, ahonnan 2018-ban pont annyi gázt remélt a magyar kormány, mint amennyire néhány hete leszerződött az oroszokkal, 15 évre előre.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét a parlament és a bizottság vezető tisztségviselői is fogadják majd. A Fidesz pártalapítványa a látogatása idejére moziműsort szervezett.
Koszovó és Szerbia között a rendszámháború tört ki, Bosznia-Hercegovina szerb részének vezetője elszakadással fenyegetőzik, és Bulgária továbbra sem engedi, hogy Észak-Macedónia elkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val.
A 444 szombati podcastjának új adásában Magyari Péterrel beszélgetünk arról, miért emelkedik egész Európában a gáz és az áram ára, és ezzel szemben Orbán kitől/mitől félti a rezsicsökkentés eredményeit.
Naponta másfélmillió euróra büntetik már Lengyelországot, és Magyarország sem kapott még a helyreállítási alapból. Az EU-s intézmények bekeményítettek. Varsó az EU-s jog megtámadásával válaszolt, és Budapest is hasonlóra készül. Szintet lépett a két ország konfliktusa az európai szövetséggel.
Márki-Zay az előválasztás első fordulója után arra gondolt, hogy 6-án visszalép Aradon. De 5-én este eldöntötte, hogy nem lép vissza. A kampányok szervezőivel beszélgetve idéztük fel a visszalépési dráma hét napját.
A miniszterelnök ünnepi beszédében a szovjetek lőfegyvereihez hasonlította a Facebookot. Óvatosan elismerte, hogy a kormányának is lehetnek hibái, de a támadások idején muszáj összefognia a tábornak. Morális fölényét a 2006-os rendőri erőszakból vezette le.
A GVH szerint a Nitrogénművek és vállalkozáscsoportja éveken át törekedett a viszonteladó partnerei közötti verseny, illetve az import korlátozására.
Visszavonul, egy évre legalább.
Az RMDSZ újabb tárcákat kaphatna, az ellenzéki szociáldemokraták talán megszavaznák, de ez is csak ideiglenes megoldásnak látszik.
A FIFA terve nem ment át, az UEFA nem engedett.
Ujhelyi István EP-képviselő megkérdezte a bizottság elnökét, hogy igaz-e, amit a magyar kormány állít. A válasz szerint nem igaz.